2024. május 10. péntek Ármin, Pálma

Sikerrel zárult a Tesco és a Nemzeti Külgazdasági Hivatal közös export fóruma

agrarszektor.hu
Huszonkét hazai kis és közepes vállalkozás mutatkozhatott be azon az export fórumon, melyen a Tesco Group nemzetközi beszerző csapata, illetve a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) szakértői is részt vettek. A fórum célja az volt, hogy olyan magyar cégeket találjanak, akik a jövőben a Tesco globális beszállítóivá válhatnak majd.

A Tesco várakozásai szerint az ázsiai gyártási bázis vonzereje a jövőben csökkenni fog, így a gyártási kapacitások átcsoportosítása racionális üzleti döntés. Ez a megközelítés hosszú távon a cégnek költséghatékonyabb működést, a hazai beszállító partnereknek pedig piacnövekedést biztosít, hiszen ezáltal kiléphetnek a nemzetközi porondra, a Tesco három kontinensen (Európa, Ázsia, Észak-Amerika), 13 országban jelen lévő hálózata segítségével.

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal támogatásával és közreműködésével most 22 olyan magyar vállalkozás mutatkozhatott be, illetve ismerhette meg az exportlehetőségeket, akik már jelenleg is a hazai Tesco beszállítói, vagy a Hivatal szakemberei javasolták őket.

Dobos Erzsébet, a HITA elnöke örömét fejezte ki, hogy a Hivatal segíteni tudott a Tescónak egy globális beszállítói fórum megszervezésében, melynek segítségével magyar cégek kapcsolódhatnak közvetlen exporttal 6200 áruház 65 milliós vevői köréhez. Hangsúlyozta, hogy a Tesco az ország egyik legnagyobb brit befektetőjeként és legjelentősebb munkáltatójaként közel 22 000 embernek ad munkát közvetlenül, illetve 1300 magyar beszállítóval áll kapcsolatban, ezáltal is több ezer munkahelyet megtartva, illetve létrehozva.

"Ez a fórum kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy megismerjük a magyar piacot, illetve a helyi gyártókat" - mondta Danny Wong, a Tesco Hong Kong beszerzési vezetője.

"Csapatunk jelenleg azt vizsgálja, milyen minőségben, milyen kapacitással, és milyen egyéb feltételek mellett tudnánk magyar beszállítókkal dolgozni. Érdeklődésünk középpontjában - többek között - elektronikai cikkek, játékok, irodaszerek állnak."

"A Tesco mindig is elkötelezett volt a hazai beszállítók felé, jelenleg 1500 beszállítónk közül 1300 magyar" - mondta Kamal Chauhan, a Tesco Iparcikk Kereskedelmi igazgatója. "Célkitűzéseink között szerepel, hogy a hazai beszállítóknak lehetőséget biztosítsunk a nemzetközi hálózatunkban való megjelenésre. A vállalkozások ilyen irányú fejlesztésével 3-5 év távlatában szeretnénk nettó exportőrré válni" - tette hozzá.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?