2024. május 9. csütörtök Gergely

50 millió felszámolásra Kapuváron

agrarszektor.hu
53,9 millió forintot csoportosít át egy keddi határozatával a kormány a Kapuvári Hús Zrt. felszámolási eljárásával kapcsolatos feladatok finanszírozására.

A Magyar Közlönyben megjelent döntés értelmében a felszámolónak november 30-ig kell elszámolnia a forrás felhasználásával, illetve visszafizetnie az el nem költött összeget. Az üzem szeptember közepén állt le teljesen, a rá vonatkozó felszámolási végzés október elsején emelkedett jogerőre, stratégiai jelentőségű vállalatként felszámolását a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. végzi.

Hetekkel ezelőtt a társaság felmondta a mintegy száz alkalmazott kölcsönzésére vonatkozó szerződést, így mintegy 320 dolgozója maradt a húsgyárnak, amely az egyik kisebbségi tulajdonos tájékoztatása szerint négy és félmilliárdos banki és hárommilliárdos beszállítói tartozást halmozott fel. A társaság múlt csütörtökön jelezte a munkaügyi központnak, hogy 212 alkalmazottját elbocsátja, ami a helyi szakszervezeti vezető tájékoztatása szerint a teljes állomány. A csoportos leépítés várhatóan december 3-án indul és jövő január utolsó napjára fejeződik be.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2024. május 9. 16:02