Oroszország, mint a világ második legnagyobb gabonaexportőre

agrarszektor.hu
Oroszország elég gabonát termel, hogy exportját ne kelljen korlátozni, ami ebben a piaci évben akár a 26-27 millió tonnát is elérheti. Ezzel az oroszok a világ második legnagyobb gabonaexportőrévé válhatnak - fejtette ki Viktor Zsubkov, a miniszterelnök első, a mezőgazdaságért felelős helyettese.

Az orosz mezőgazdaság az idei aratás eredményét 90 millió tonna fölé becsli, ami a Bloomberg szerint 40 százalékkal több, mint amennyi a belső fogyasztáshoz kell. Az eddigi hírek szerint folyó évben eddig 22 millió tonna gabonát exportáltak, ezt pedig várhatóan további 2,5 millió tonna követi áprilisban és májusban

Exportban csak Kanada és az Egyesült Államok előzi meg őket. Ukrajna várhatóan továbbra is korlátozza gabonakivitelét, így júliusra megnégyszereződhet tartalékuk, ami mintegy 7-8 millió tonnát tehet ki idén. Ukrajnában az őszi vetést körülbelül 3 millió hektáron semmisítette meg az időjárás, ezért rendelte el a kormány az exportkorlátozást, az esetleges hiánytól tartva. (Annak ellenére, hogy 2011-ben 22,3 millió tonna búzát takarítottak be, és a hazai igények kielégítésére elég 12 millió tonna.)

Kazahsztánban, holott az ország a világ egyik vezető lisztexportőre, ráadásul saját termésű búzából, egyre nagyobb területeken állnak át takarmánytermesztésre, így búzatermésük is jelentősen lecsökken.

 

forrás: Agrárhírek.hu/Napi Gazdaság

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?