Támogatás az iszapkárosultaknak

agrarszektor.hu
350 millió forintos keretösszeggel, átmeneti állami támogatást nyújt az MVH a vörösiszap károsult állattartók, élelmiszer feldolgozók és mezőgazdasági termelők számára, melyre a kérelmeket december 1. és december 8. között nyújthatják be a katasztrófa sújtottak - rendelte el a vidékfejlesztési miniszter.

A Magyar Közlöny adta hírül a rendeletet, mely szerint a nemrégiben történt vegyi katasztrófában érintett gazdálkodók és termelők, elszenvedett káruk enyhítésére, illetve a jövő évi gazdálkodási korlátozás miatt jövedelempótló támogatást vehetnek igénybe.

Komolyan szabályozza a rendelet a kiadható támogatások igénylési feltételeit, például csak az igényelhet,aki előzetesen jelentette a vörösiszap-ömlés miatti kárát az MgSzH-nak, valamint nyilatkozik a támogatási kérelem benyújtását megelőzően igényelt átmeneti állami támogatások összegéről.

Az eljárás felfüggesztésére, illetve az alatti hiánypótlásra lehetőség nincs, a hiányos kérelmeket a hivatal elutasítja. Az erre csoportosított keretösszeg 350 millió forint, melyből 200 milliót a mezőgazdasági, valamint az állattartó gazdálkodók részére, 150 milliót pedig az élelmiszer feldolgozók részére tettek félre. Az MVH a benyújtást követő év végéig végezhet helyszíni utóellenőrzéseket.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?