2025. július 11. péntek Nóra, Lili

Közeledik a szüret vége

agrarszektor.hu
Lassacskán véget ér a főszüret Magyarországon. A hivatalosan október 9-10-e környékén kezdődő, kései fajták szüretelése legkésőbb e hónap utolsó heteiben befejeződnek - tudta meg a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkárától, Horváth Csabától az MTI.

Hozzátette, hogy az idei csapadékos év azt eredményezi, hogy kevesebb bor kerül a piacra, mivel a szőlőmennyiség is folyamatosan csökkent. Tavaly közel három millió hektolitert tudtak előállítani, ezzel szemben idén jó, ha eléri a 2,5 milliót.

Sajnos lesz olyan borászat, ahol nem csak a mennyiség, de a minőség is sérül, hiszen nem mindenütt rendelkeznek a megfelelő borkészítési technológiákkal, és ahol a kellő növényvédelem sem volt érezhető, ott a bor várhatóan silányabb minőségben fog az asztalra kerülni. Ellenben, ahol ezekre az intézkedésekre és a növények védelmére több időt és energiát áldoztak, ott várható a megszokott jó minőség.

A főtitkár elmondta, hogy azon túl, hogy némelyik borvidéken 800 milliméter csapadék hullott, mely főleg a kései fajtáknak kedvezőtlen, a napfényes órák sem voltak túl jellemzőek, így ez is problémákat okozott.

A gazdák abban reménykednek - folytatta Horváth Csaba -, hogy a folyamatban lévő brüsszeli döntés is engedélyezze nekik azt alkoholfok javítást, melyet már az EU borszabályzata is biztosít.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Portfolio Agrárium 2025
A tavasz meghatározó agrárgazdasági eseménye
EZT OLVASTAD MÁR?