Itt az áremelés: durván megdrágultak ezek az élelmiszerek a boltokban
2023. áprilishoz viszonyítva az élelmiszerek ára 1,0 százalékkal nőtt, ezen belül a leginkább a cukoré (30,4 százalék).
2023. áprilishoz viszonyítva az élelmiszerek ára 1,0 százalékkal nőtt, ezen belül a leginkább a cukoré (30,4 százalék).
Milyen év lesz 2024 a magyar állattenyésztésben? Minden szereplő bízik egy nyugodtabb időszakban.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal az Árfigyelő rendszer legolcsóbb élelmiszereit ellenőrizte.
A Nébih felé teendő adatszolgáltatásnak köszönhetően már a szállításokat megelőzően információ áll rendelkezésre a magyar hatóságok számára az áruforgalomról.
A tojáshéjat számos módon felhasználhatjuk a kertünkben is, éppen ezért ne dobjuk ki a kukába.
Az építési területekre beköltőző partifecskék védelmére figyelmeztet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.
Márciusban 3,6 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest.
Nagy István szerint húsvétkor is fontos, hogy a biztonságos, hazai élelmiszereket válasszuk.
A tavalyinál több hibát talált az idei tavaszi szezonális élelmiszerbiztonsági-ellenőrzés során a Nébih.
Húsvét előtt közel 70 féle különböző csomagolású és méretű tojás közül választhatnak a fogyasztók.
Nem kell aggódnia a magyaroknak a húsvéti tojásmennyiség beszerzése miatt, sőt, kellemes meglepetésben is lehet részük.
A kedvező önköltség miatt egyelőre nem okoz érdemi piaci zavart az ágazatnak a húsvétkor várható akciók sora.
Folyamatosan csökken az étkezési tyúktojás fogyasztói ára Magyarországon 2022 november óta.
Változatlanul a csokinyúl és a csokitojás a húsvéti édességpiac slágertermékei Magyarországon.
Egyenesen felrobbantak az élelmiszerárak 2022-2023-ban, azonban tavaly év végén több élelmiszer esetében is csökkenés volt megfigyelhető.
Tavaly, az import tojás 74 százaléka Ukrajnából és az Egyesült Királyságból származott.
Az elmúlt időszakban az agrárgazdaságot érő egyik leglényegesebb kihívás az inputárrobbanás és a magas inflációs környezet volt.
Egy izraeli cég új laborhús-előállítási módszert fejlesztett ki, amellyel gyorsabban, könnyebben növeszhető műhús.
Számtalan harmadik ország vezetett be korlátozó intézkedéseket bizonyos magyar termékekre a madárinfluenza miatt.
Csak alternatív-, ökológiai-, és szabadtartásból származó tojást árusít 2024-től négy fővárosi SPAR-üzlet.
Újabb európai állomások az Agrármarketing Centrum exportfejlesztési programjában, Rómába érkezett a Hungarian Food Business Program.
2023. áprilishoz viszonyítva az élelmiszerek ára 1,0 százalékkal nőtt, ezen belül a leginkább a cukoré (30,4 százalék).
Elképesztő mennyiségű élelmiszert importált az Európai Unió ebből az országból 2023-ban.
2027-ig újabb óriási összeg, 5376 milliárd forint áll rendelkezésre a KAP Stratégiai Terv teljes forráskereteként.
Hajnalban heves geomágneses vihar várható, a csütörtöki napkitörés szele eléri bolygónkat.