Univerzális New Holland traktort adott át az AGROTEC Magyarország Kft. Kecskéden a Magyar Falu Programnak köszönhetően (x)

Agro Napló
A Magyar Falu Program keretében a Kormány 2020-ban is pályázatot hirdetett a Magyarország területén működő 5000 fő, és ez alatti állandó lakosságszámú települési önkormányzatok számára közterület karbantartását szolgáló eszközbeszerzésre. A támogatás célja a belterületi közterületek rendezettségének támogatása, feltételeinek javítása, megfelelő eszközállomány bizosítása.

Pályázni 2020. május 20. és június 19. között lehetett, a maximálisan igényelhető támogatási összeg pedig 15 millió forint volt. A New Holland Boomer 40 típusú gépet a település mintegy 10 millió forintból tudta beszerezni.

Grúber Zoltán, Kecskéd polgármestere 2020. június 24-én a traktor hivatalos átadóján elmondta, hogy a gépet a belterületek gondozására, főként az 5 kilométeres bicikliút karbantartására, gazkaszálásra, valamint hótolásra tervezik használni. A szükséges kiegészítőket (aszfaltseprű, pótkocsi) pedig apránként fogják megvásárolni. Az Agrotec Magyarország Kft. által forgalmazott New Holland erőgépek tökéletesen alkalmasak különböző munkagépek mozgatására, melyek segítségével pl. le lehet simítani vagy gréderezni a földutakat, gondozni a zöld területeket, vagy akár karbantartani a focipályákat.

Egy New Holland traktor beszerzése a következő előnyökkel is jár: professzionális erőgépről van szó, amelyhez garancia, szakszerű szervízszolgáltatás és stabil, hosszú távú alkatrészellátás jár. Rendszeres utókövetés mellett a szerviztechnikus kollégák karban tartják a gépet, az alkatrész-értékesítő kollégák gondoskodnak a szükséges alkatrészekről és kapcsolatban marad a gépértékesítővel is, akihez bármikor fordulhat segítségért, tanácsért.

Czunyiné dr. Bertalan Judit, országgyűlési képviselő úgy nyilatkozott, hogy a Komárom-Esztergom megyei helységek folyamatosan fejlesztenek, az együttműködés hatékonyságának köszönhetően a beérkező kérésék, elképzelések megvalósításához mindig sikerül forrást találni és biztosítani a település számára.

Az átadott eszköz minden bizonnyal nagy hasznára lesz a kecskédieknek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!