Sikeres Axiál kötvényaukció a Budapesti Értéktőzsdén (x)

Agro Napló
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által elindított Növekedési Kötvényprogram keretében (NKP) a magyar mezőgazdaság egyik meghatározó szereplője, az Axiál Kft. kötvénykibocsátást hajtott végre; az aukcióra szeptember 21-én került sor a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) aukciós kereskedelmi rendszerén keresztül – közölte a cég lapunkkal.

A tájékoztatás alapján a tervezett összeget meghaladó ajánlatok közül az Axiál névértéken 15 milliárd forint össznévértékű kötvény jegyzését fogadta el. A kötvény típusát tekintve 10 éves lejáratú, fix kamatozású, nem amortizálódó értékpapír, amely mindenekelőtt biztonságos megtérülést kínál a befektetőknek, tekintettel a Scope Ratings „BB”-s (átlagon felüli várható megtérüléssel) minősítésére.

Szakértők véleménye szerint e lépéssel kedvező hozamon sikerült hosszú távú forrást biztosítani a társaság terveinek megvalósításához. Ennek értékét külön emeli, hogy az aukcióban részt vettek azok a kereskedelmi bankok is, amelyek évtizedek óta ismerik és hitelezik az Axiál folyamatos fejlődését, most hosszú távra is megerősítették bizalmukat.

A NKP egyik kulcsfontosságú tényezője a vállalati forrásszerzés diverzifikációjának elősegítése mellett az MNB vállalása, melynek értelmében maga is vásárol a program keretében, a hazai vállalatok által kibocsátott kötvényekből. Másrészt ilyen módon az Axiál kötvényei is nyilvánosan elérhetők lesznek a befektetők számára.

A kötvénykibocsátással az Axiál Kft. célja az volt, hogy hosszú távon tovább növelje pénzügyi stabilitását, forrásainak tervezhetőségét, működésének megbízhatóságát.

A cég ismertetése ezt követően felidézi az Axiál Kft. történetét többek között azt, hogy az 1991-ben alapított kis, családi vállalkozás betéti társaságként, Baján kezdte meg működését, és mára azonban korlátolt felelősségű társaságként tevékenykedik 19 telephellyel az országban, mint 800 munkavállalóval. Tevékenységi körei között van: új és használt mezőgazdasági-, építőipari-, raktártechnológiai gépek forgalmazása és e berendezésekhez kapcsolódó alkatrészek értékesítése és szervizszolgáltatások nyújtása.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Hamarosan indul az NHP kötvényprogram

Hamarosan indul az NHP kötvényprogram

A növekedési kötvényprogram (nkp) elindításával elkezdődhet egy egészséges verseny a bankhitelek és a kötvénypiaci forrásbevonás között, a vállalati-k...

Újabb VP pályázat változott

Újabb VP pályázat változott

Módosult a „Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása” című felhívás.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!