Selsem szójafajták erősödő szerepe a hazai szójatermesztésben (x)

Agro Napló
Elmondhatjuk, hogy a szójának komoly szerepe van a takarmánynövény-termelésben, nemcsak magas fehérjetartalma, hanem kiváló elővetemény-hatása miatt is.

Az elővetemény hatásának teljes körű kihasználásához azonban jól kell ismerni az okokat. Az ezt befolyásoló tényezők közé tartoznak a termőhelyi adottságok, a növénytermesztési gyakorlatok, a vetésforgó. Hatékony kihasználásával jelentős mennyiségű nitrogénműtrágya takarítható meg és javítható a talajszerkezet is. Ezek a hatások költségmegtakarítást tesznek lehetővé és növelhetik a gazdálkodó hozamát. Nagyjából a hazai talajadottságok 400 ezer, a klimatikus adottságaink pedig körülbelül 300 ezer hektáron tennék lehetővé a garantáltan GMO-mentes szója termesztését, azonban a tavalyi évben mindössze kicsivel több, mint 67 ezer hektáron termeltek szóját. Mivel igen vízigényes növényről beszélünk, az országnak csak egyes, párásabb területei alkalmasak a termesztésre. Az öntözés lehetősége nagyban javítja a termelhetőségét. Kiemelten fontos a nyári virágzás idején a nedves környezet. Az utóbbi évek időjárása azonban nem kedvezett a szójának, a folyamatos légköri aszályok következtében fellépő termésveszteségek több termelőnek elvették a kedvét a növény választásától, így vetésterülete várhatóan csökken. Ezt a tényt erősíti, hogy sajnos, nem váltja ki a szemes fehérje a zöldítési kötelezettséget.

A Selsem fajtakínálatban az igen korai éréscsoportúaktól az egészen hosszú tenyészidőjűekig számos fajta található. Mindegyik kiemelkedő alkalmazkodó képességgel rendelkezik, jó stressztűréssel párosítva. Kiváló termőképességre és magas minőségre képes GMO-mentes fajtákat kínálnak a hazai termelők számára. A fajták intenzív csírázási eréllyel rendelkeznek, valamint korai növekedésük kimagasló, ezért nagyon jó gyomelnyomó képességgel bírnak, tehát ökológiai gazdálkodóknak is javasolják ezeket.

Legkorábbi fajtájuk a Maestral, az igen korai éréscsoportba tartozik, termőképessége 3,5-4 tonna hektáronként, fő- és másodvetésre egyaránt alkalmas. Erőteljes, gyors kezdeti fejlődés jellemzi, pergésre nem hajlamos. Egyöntetű érés jellemzi, féldeterminált, a mag fehérjetartalma 38-40 százalék, olajtartalma pedig 20-21 százalék.

A Pasat nevet viselő fajtájuk a korai éréscsoportba tartozik, termőképessége 3,5-4,5 t/ha. Fővetésre, megkésett, vagy másodvetésre is alkalmas. A fajta kimagasló termésre képes, szára erős, megdőlésre nem hajlamos, kiegyenlített, egységes érés jellemzi. Minden termőhelyre ajánlott, fehérjetartalma 37-39 %, olajtartalma pedig 20-22 százalék.

A Dukat fajta a közép-korai éréscsoportba tartozik a 130-135 napos tenyészidejével. Termőképessége 3,5-4,5 t/ha, másodvetésben 3-4 t/ha. Megbízható, stabil fajta, ökológiai gazdálkodásban is termeszthető, jó alkalmazkodó képességű, kiváló aszálytűrésű fajta. Erőteljes kezdeti fejlődés jellemzi, így jó gyomelnyomó képességgel rendelkezik. Az átlagosnál magasabb (körülbelül 125 centiméter) növényállományt képez. Magjának magas, 40 százalékos a fehérjetartalma, olajtartalma pedig 20-21 százalékos. 

A leghosszabb tenyészidejű (135-145 nap) fajtájuk a Gorstak, melynek termőképessége 3,5-5 tonna hektáronként. A növény robosztus felépítésű, folytonnövő/indeterminált típusú. A fajta nagyon jó termőképességű korai vetés esetén is. Magas növésű, állománya az átlagosnál magasabb, körülbelül 135 centiméteres. Nagyszámú elágazódást fejleszt, a rendelkezésre álló területet jól kihasználja. Kipergésre nem hajlamos. A mag fehérjetartalma 37-39%, olajtartalma 20-22%.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Egyre nő az aszálykár

Egyre nő az aszálykár

Óriási károkat okoz a szárazság Magyarországon, hozzávetőleg 150 milliméter, tehát 3-4 hónap átlagának megfelelő csapadékra lenne szükség a helyzet me...

Gyengén fejlődnek az őszi kalászosok

Gyengén fejlődnek az őszi kalászosok

A száraz ősz miatt gyengén fejlődnek az őszi kalászosok, emiatt az idei termés várhatóan elmarad a tavalyitól. Ez emelheti az árakat, és betárolásra ö...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!