Nem maradnak támogatott hitel nélkül a vállalkozások (x)

Agro Napló
Bár az NHP Hajrá keretét nem növeli tovább a jegybank, megújultak a Széchenyi Kártya Program konstrukciói, így továbbra is elérhetőek a vállalkozások számára államilag támogatott, kevesebb mint 0,5 százalékos kamatozású kölcsönök. Az OTP Banknál már igényelhetők is az új konstrukciók. 
 

Óriási szerepe volt az NHP Hajrának a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítésében, valamint a gazdaság újranyitásának segítésében, hiszen a 3000 milliárd forintos keretből nagyjából 40 ezer vállalkozás juthatott államilag támogatott, kedvezményes kamatozású kölcsönhöz. A folyósított összegek harmada új beruházási hitel vagy lízing, több mint fele forgóeszközhitel, a fennmaradó része pedig korábbi beruházási hitel kiváltásához kapcsolódó ügylet volt. Az OTP Csoport tavaly tavasszal elsők között tette elérhetővé az új konstrukciókat, majd a hitelintézet az NHP Hajrá keretének 28 százalékára szerződött, több mint 12 ezer ügyfelével.

A vállalkozások azonban a keret kimerülése után sem maradnak támogatott konstrukciók nélkül, mivel július 1-jével megújultak a Széchenyi Kártya Program konstrukciói, amelyeket legfeljebb 0,5 százalékos fix kamatozással elérhetnek el a vállalkozások.

„Újraindult a gazdaság és a vállalkozások több szektorban is hatalmas kereslettel szembesültek, így a fejlesztések mellett készlet-beszerzésre, munkaerő-felvételre és átmeneti fizetési nehézségek áthidalására is óriási segítséget jelenthetnek számukra az OTP Bank pénzügyi megoldásai. Ezek között már az új támogatott kölcsönök is igényelhetők, amelyek hatékonyan segíthetik a második félév gazdasági növekedését” – mondta Dancsné Engler Bernadett, az OTP Bank Mikro- és Kisvállalkozási Főosztályának vezetője.

A Széchenyi Kártya Újraindítási Program konstrukciói közül jelenleg 5 érhető el:

  • folyószámlahitel fix, 0,1 százalékos kamattal, legfeljebb 100 millió forintig igényelhető;
  • szabadon felhasználható forgóeszközhitel fix, 0,2 százalékos kamattal, maximum 250 millió forintig, 3 éves futamidőre igényelhető;
  • beruházási hitel fix, 0,5 százalékos kamattal, akár 1 milliárd forintig, 10 éves futamidőre igényelhető;
  • a turisztikai ágazat vállalkozásait célzó, kamatmentes turisztikai kártyával akár 250 millió forint is igényelhető, legfeljebb 3 évre;
  • az agrár-vállalkozásokat célzó beruházási hitel keretében pedig akár 1 milliárd forint hitelösszeg is igényelhető, legfeljebb 10 éves futamidőre, fix, 0,5 százalékos kamat mellett.

A korábbi támogatott konstrukciók közül továbbra is elérhető az OTP Banknál a járvány miatti válság hatásait célzottan enyhítő MFB-s konstrukció, a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön. Az OTP Bank által üzemeltetett MFB Pontokon a március 8-ai bevezetés óta több mint 3 ezer társaság érdeklődött a konstrukció iránt. Mára a befogadott kérelmek összege az OTP Banknál átlépte a 25,5 milliárd forintot, míg a hitelkérelmek átlagos összege 8,4 millió forint.

A kedvezményes lehetőségek mellett pedig elérhetőek az OTP Bank saját, piaci alapú pénzügyi megoldásai is, amelyek cégmérettől és tevékenységi körtől függetlenül – a támogatott kölcsönöknél kevesebb feltétellel –, igényeikhez illeszkedve segíthetik a vállalkozásokat.

A közlemény nem teljes körű, nem minősül ajánlattételnek, és célja kizárólag a figyelem felkeltése. Az említett konstrukciók részletes leírásáról, illetve feltételeiről, kérjük, tájékozódjon az OTP Bank hirdetményeiből. 
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Dinamikusan fejlődtek az agrár kkv-k is

Dinamikusan fejlődtek az agrár kkv-k is

Az árbevételét 20 százalékkal, a nyereségét pedig 61 százalékkal tudta átlagosan növelni a mezőgazdaság, az ipar, az építőipar, a kereskedelem és a sz...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!