Beszállító partnereivel közösen rendezett szakmai napot a kaposvári Gépközvetítő Kft.
A Csoma Tamás és Béres Attila által megálmodott, immár 11 éves céget a gépértékesítés újhullámos generációjaként jegyzik a piacon, nem kisebb eredménnyel a tarsolyban, minthogy a legnagyobbak közé tartozik a John Deere traktor kereskedői között az országban, a Quivogne francia munkagép gyártó legnagyobb hazai kereskedője, a Fliegl egyik kiemelt hazai partnere, továbbá a Deraland Kft. viszonteladója is.
Csoma Tamás, a cég egyik ügyvezető tulajdonosa lapunknak elmondta: az általuk biztosított új és használt gépekhez kapcsolódó „gépközvetítés” a gazdák számára egy komplex, teljes körű szolgáltatást jelent a gép és technológia kiválasztásától kezdve a finanszírozáson át a szervízelésig. Kiemelte, hogy az új gépek vásárlásán kívül jelentős igény mutatkozik a nyugat-európai piacon található, jó állapotú, többnyire magasan felszerelt használt gépekre is, így az igényekre reagálva a használt gépek beszerzését is teljes körűen biztosítják. A 25 főt foglalkoztató cég 16 000 négyzetméteres telephelyén, 2400 négyzetméteres épületben várja ügyfeleit, valamint a legmodernebb diagnosztikai rendszerekkel felszerelt szervízcsarnokuk európai szintre emeli a széleskörű szervízszolgáltatásukat.
Béres Attila a cég másik ügyvezető tulajdonosa kiemelte: a jól kiválasztott termékkör, az ügyfélcentrikus hozzáállás és a realitásokon alapuló pénzügyi megoldásokra való törekvés a sikerük kulcsa. Hozzátette: a cégcsoporton belül a mezőgazdasági munkagépeken túl a gazdák által kedvelt Ford Ranger terepjárók forgalmazását is megkezdték a Strauss Autószalon Kft. szombathelyi Ford márkakereskedésben: www.fordom.hu
A fent említett pénzügyi megoldások az Euroleasing Zrt.-vel való szoros együttműködés keretében valósulnak meg. Komiljovics Márk, az Euroleasing Zrt. mezőgazdasági gép- és eszközfinanszírozási üzletágvezetője előadásában elmondta, hogy a mezőgazdasági gépek és eszközök lízingpiaca 2022-ben rekordévet zárt: a 2021 évi 108,8 milliárd forintos kihelyezés a múlt évben 132 milliárd forintra emelkedett, amely 21-22% közötti növekedést jelent. A 2023 első negyedéves számok a múlt év első negyedévével összehasonlítva további emelkedést mutatnak, ugyanakkor ezeknek az ügyleteknek a nagy része 2022-ből áthozott, az új kérelmek száma némi visszaesést mutat a kérdéses időszakban. Komiljovics Márk beszélt a jelenleg elérhető lízingmegoldásokról, illetve eszközalapú kölcsönkonstrukciókról, és ennek kapcsán bemutatta a lízing előnyeit, különös tekintettel az egyszerűbb, gyorsabb jóváhagyási és szerződéskötési folyamatra. Szintén kiemelte a mezőgazdasági vállalkozások bevételeihez igazodó szezonális díjfizetés lehetőségét. www.euroleasing.hu/hitel/mezogazdasagi-gep-vasarlasahoz
A szervezők komplex gondolkodását fémjelzi: a hagyományos gépbemutatón túl a szakmai rendezvény fő témájának a gazdákat foglalkoztató Agro-ökológiai Programot (AÖP) jelölték ki, a mikrobiológiai szegmensből a Phylazonit (www.phylazonit.hu) készítmények gyártója és forgalmazója az Agrova Kft. munkatársai álltak az érdeklődők rendelkezésére.
Dr Juhász Anikó agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár AÖP témakörben elhangzott előadása a 2023. június 9-ig beadható egységes kérelmek véghajrájában segítette a még hezitáló gazdákat, már csak azért is, mert bizonyos részletekre egészen májusig kellett várni.
Dr. Juhász Anikó több dolgot is kiemelt:
További fotók és információk a beszállítókról:
A Deraland Kft. termékpalettáján minden megtalálható, ami a traktor körül számít, s amivel időt és költséget tudunk megspórolni. A traktorkiegészítő berendezések jelentősen hozzájárulnak az erőgépek erőforrásainak kiaknázásához – hangsúlyozta Dér Attila, a több mint 20 éves Deraland Kft. ügyvezető tulajdonosa. www.deraland.hu
A logisztikai láncból szinte már nélkülözhetetlenek a Fliegl által gyártott termékek- emelte ki Ackermann Tamás az abdai cég vezetője. Széles választékban kínálják az univerzális letolókocsikat, a szerves szilárd és hígtrágya kijuttatására alkalmas pót- és tartálykocsikat, valamint cserefelépítményes pótkocsi-konstrukciókat. Megoldások állnak rendelkezésre nagybálák szállítására, önfelszedős cseretartályos szállításokhoz vagy alacsony építésű trailerek nagyméretű gépek mozgatására is. www.fliegl.hu
A Quivogne Magyarország a francia Quivogne és a cseh OPaLL-AGRI munkagépek hazai forgalmazója. A Quivogne magas értékű és innovatív mezőgazdasági munkagépek gyártója, kínálatuk magába foglal speciális és univerzális munkagépeket a talajművelés, vetés és növényvédelem területéről. Az OPaLL-AGRI kimagasló ár-érték arányú munkagépek. A termékpalettáján megtalálhatók a függesztett és félig-függesztett váltvaforgató ekék, magágykészítő kompaktorok, szántáselmunkáló hengerek, szántóföldi kultivátorok, rövidtárcsák és talajlazítók. www.quivogne.hu