Ha ezt kibírja, akkor bármit kibír (x)

Agro Napló
Gazdariport: tapasztalatok és vélemények az OROS CORNADO kukorica vágóasztal használatával és munkájával kapcsolatosan
1. fotó: OROS CORNADO kukoricabetakarító adapter John Deere S680i kombájnra adaptálva aratás közben – Forrás: Kovács Attila

Németh István zala megyei bérbetakarítói vállalkozásában dolgozó Kovács Attilával, a családi vállalkozás gépesítési vezetőjével beszélgettünk. Riportalanyunk 2013-ban rendelte meg első OROS adapterét, amely egy 8 soros csukható OROS CORNADO kukoricabetakarító adapter volt. Annyira elégedett volt OROS CORNADO adapterükkel, hogy azóta még 3 adaptert vásárolt az elmúlt 5 évben. Ár-érték aránya, az adapter munkavégzése és a szárzúzó egység költséghatékony karbantartása miatt döntött az OROS CORNADO adapter mellett – határozottan állította az OROS adapterfelhasználó. Nem csoda, hiszen rendelkezett összehasonlítási alappal. „Szinte az összes típusú és márkájú adaptert kipróbáltuk, de az OROS-sal voltunk a legelégedettebbek” – mondta a gépesítésért felelős vezető.

„Egyszerűen kifogásolni valót nem lehet találni benne.”

A gépesítési vezetőt az adapter betakarítási sebességéről és minőségéről, valamint a szárzúzás és a szárzúzó rendszer minőségéről kérdeztük, amelyre igen pozitív válaszokat kaptunk. „A szemveszteség tényleg minimális sebességtől és állománytól függetlenül”- örömmel nyilatkozta az adapter felhasználója. Nagy teljesítményű kombájnokkal dolgoznak, amelyekkel szépen lehet terhelni az adaptereket. Ráadásul a szárzúzókat is igen tartósnak találta. Az a tapasztalata, hogy könnyen karbantarthatóak a szárzúzók. A szárzúzás minősége pedig magáért beszél. 560 lóerős kombájnra bizakodva kapcsoltak 8 soros OROS CORNADO adaptert. Riportalanyunk bevallotta, hogy először félve kapcsolták rá az adaptert egy ilyen erős kombájnra. „Ha ezt kibírja, akkor bármit” – bizakodva gondolta akkor riportalanyunk és kibírta. Az általa készített fotó a szárzúzási minőség kiválóságáról árulkodik.

2. fotó: Szárzúzóval felszerelt OROS CORNADO munkája – Forrás: Kovács Attila

Mennyire hasznosak az OROS CORNADO opcionális kiegészítői?

A bérbetakarítói családi vállalkozás OROS CORNADO adaptere oldalmagasítással, talajkövetővel és csonktaposóval van felszerelve. „Az oldalmagasítás remekül funkcionál, hiszen nem potyog az adapter mellé a cső” – elégedetten mondta a gazdálkodó. A talajkövetője évek óta jól működik, az adapter nem megy bele a földbe, problémájuk még soha nem volt vele. A csonktaposó is jól működik, azonban 2 év alatt elkopik. Annak érdekében, hogy még tartósabb legyen a csonktaposó további fejlesztést javasolt a gépesítési vezető.

„Amit megígértek, az úgy volt.”

Riportunk végéhez közeledvén az OROS szerviz csapatával kapcsolatban kérdeztük a zala megyei gazdálkodót. Gyors és kedves kiszolgálásban volt része riportalanyunknak. Ha szüksége volt alkatrészre, még az aratás előtt megkapta, a szerviz ígéreteinek megfelelően minden megérkezett hozzá időben. Mindemellett az alkatrészek ár-érték arányával is teljes mértékben elégedett a gépesítési vezető. Mivel nincs rossz tapasztalata az OROS-sal kapcsolatosan, csak ajánlani tudja a gazdáknak, gazdálkodóknak az OROS CORNADO adaptert.

Ha még többet szeretne megtudni az OROS CORNADO adapterünkről látogasson el a www.oros.hu weboldalunkra vagy keresse országfelelős munkatársunkat!

Héjja Csaba
+36 20 585 9666
csaba.hejja@linamar.com

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!