Együttműködés a jövő agrárszakembereiért (x)

Agro Napló
Megállapodást kötött a szekszárdi AM Dunántúli Agrárszakképző Központ, Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium és a Syngenta Magyarország. Az együttműködés keretében a vállalat szakértői szakmai ismereteik átadásával járulnak hozzá a tanulók tudásának gyarapításához, ezen kívül egy tehetséges diák ösztöndíjat is kap tanulmányaihoz.

Az AM Dunántúli Agrárszakképző Központ, Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Tolna megye legnagyobb agrárszakképző intézménye, tanulóinak száma megközelíti a négyszázat. Az intézmény gazdag oktatási palettáján három szakgimnáziumi szak mellett érettségi utáni mezőgazdasági technikus, állattenyésztő és állategészségügyi technikus, valamint közszolgálati ügyintéző képzettséget biztosít diákjainak. Hároméves szakképzési programjuk keretében gazda, húsipari termékgyártó, vagy pék szakmákat tanulhatnak itt - a 8. osztály befejezése után - az általános iskolások. Ezeken kívül felnőttképzéseik keretében összesen 11-féle lehetőséget biztosítanak a tanulni vágyóknak: köztük egyebek mellett olyan bizonyítványok megszerzését teszik lehetővé, mint aranykalászos gazda, szőlész-borász, sommelier.

Az intézmény tanüzemében 82 hektáron őszi búzát, őszi árpát, kukoricát, napraforgót és lucernát termesztenek. Az üzem kertészetében a tanulók megismerkedhetnek a gyümölcsfák gondozásával, dísznövények és fűszernövények ápolásával. A több mint száz négyzetméteres üvegházban palántát, a 350 négyzetméteres fóliasátorban paprikát és paradicsomot, ősszel pedig salátát nevelnek tanáraik útmutatásával. Az iskola állattartó telepén szarvasmarhákat, sertéseket, juhokat és lovakat gondoznak. „Iskolánk mindig is fontos feladatának tekintette, hogy tanulóink a szakmai gyakorlataikon megismerjék a legkorszerűbb technikai eszközöket, gépeket, és valós körülmények között sajátíthassák el a tudást”, ismertette Simonné Szerdai Zsuzsanna főigazgató.

Intézményünk számára megtiszteltetés, hogy elsőként írhatjuk alá a Syngentával az együttműködési megállapodást a szakmai gyakorlati oktatás elősegítése érdekében – mondta Simonné Szerdai Zsuzsanna. – Partnerségünk legfontosabb célja, hogy a fiatalok a mezőgazdaságban és az élelmiszergazdaságban a jövőjük szempontjából piacképes, vonzó életpályát találjanak. A középfokú agrárszakképzés megerősítésével tudjuk csak növelni az agrár- és élelmiszergazdasági tevékenységet folytató gazdasági szervezetek versenyképességét, valamint a megye népességmegtartó erejét.

A megállapodás értelmében a Syngenta szakértői szakmai előadásokat tartanak a modern növényvédelem, a helyspecifikus precíziós gazdálkodás és a fenntartható mezőgazdaság témaköreiben. A szakirányú képzésben részt vevő diákok számára a vállalat szakmai kirándulást szervez az Interra® Farmra, amelyet a Syngenta hat évvel ezelőtt hozott létre a zalai Dióskálon. A 700 hektáros gazdaságban valós gazdálkodási körülmények között ismerkedhetnek meg a diákok a környezetért vállalt felelősség mellett megvalósítható intenzív és jövedelmező termesztéstechnológiákkal, talajkímélő művelésmóddal. Ezen kívül a Syngenta ösztöndíjjal segíti egy kiválasztott mezőgazdasági szakgimnáziumi osztályos tanuló szakmai előmenetelét. Az első ösztöndíjas Sáfrány Péter, a 11. évfolyam mezőgazdasági szakgimnáziumi osztály tanulója.

Matthew Pickard, Sáfrány Péter ösztöndíjas tanuló és Simonné Szerdai Zsuzsanna

„Magyarország vezető agrárvállalataként nagyon fontosnak tartjuk a felnövekvő generációk szemléletformálását, kötödésük kialakítását az agrárium iránt, különösen egy olyan nagy hagyományokkal bíró és meghatározó mezőgazdasági vidéken, mint Tolna megye” hangsúlyozta Matthew Pickard, a Syngenta ügyvezető igazgatója. 

Az iskolában példaértékű szakmai munka folyik a tanulók elméleti és gyakorlati ismereteinek gyarapításért, ehhez igyekszünk saját tapasztalatainkkal hozzájárulni. A közös célunk szerint ezt kamatoztathatják a pályájukon, amely a remélhetőleg az agráriumhoz kötődik majd. Azt gondoljuk, hogy a jövő szempontjából nagy szükség van felkészült, motivált fiatalokra, akik pár éven, évtizeden belül kulcsszerepet játszanak majd a mezőgazdaságban. A most kötött megállapodás az első a sorban, a közeljövőben újabb intézményekkel működünk majd együtt a fiatalok ösztönzése érdekében.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!