2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Bemutatkozott a magyar közönségnek az új MAJOR HS (x)

Agro Napló
A ZETOR márka az egyik legnagyobb magyar mezőgazdasági kiállításon, az AGROmashEXPO 2017-en mutatkozott be. 2017. január 25.–28. között a látogatók a standon nemcsak a ZETOR márka termékportfóliójával ismerkedhettek meg, hanem a legfrissebb újdonsággal – az új MAJOR HS traktorral is.

„A ZETOR traktorok már 1996 óta aktív résztvevői az AGROmashEXPO kiállításnak. Az idén egy meglepetéssel is szolgálunk a látogatóknak, a magyar piacon először mutatjuk be az új MAJOR HS traktort. A gépet a múlt év fordulóján mutattuk be a nagyközönségnek, a világ premierre pedig nemrégen került sor Nagy-Britanniában. Nagyon örülünk annak, hogy a piacra kerüléstől számított ilyen rövid időn belül bemutathatjuk a gépet a magyar gazdáknak is,“ mondta Hajabács Róbert, a ZTR AGRO Kereskedelmi Kft. igazgatója.

2013-ban vezettük be a piacra a MAJOR modellsorozatot, amelyet a vevők azonnal megkedveltek és kerestek is ellenálló képessége, megbízhatósága és univerzális jellege miatt. Az új MAJOR HS a jelenlegi modellsorozatot bővíti ki. Az új traktor MAJOR HS jelölése kiegészíti a MAJOR modellsorozatot és a jelenlegi modell újonnan MAJOR CL jelölést kap.

Az új traktor a már jól bevált négyhengeres, 2,9 liter űrtartalmú és 76 lóerős motorral rendelkezik. Ezen kívül 24 előremeneti és 12 hátrameneti sebességfokozatú hajtásátviteli rendszer jellemzi. A négyfokozatú sebességváltóművet három csoport és egy kétfokozatú nyomatékmódosító berendezés egészíti ki (PowerShift). A MAJOR HS ezen felül hidraulikus irányváltóval is fel van szerelve (PowerShuttle), amely terhelés alatt is lehetővé teszi a haladási irány megváltoztatását. A traktor maximális sebessége 40 km/h, amely 10 km/h-val nagyobb, mint a CL alapmodellé. Minimális sebessége 0,5 km/h. A 4-től 12km/h-ig terjedő munkatartományban a MAJOR HS 6 sebességfokozatot kínál. A gép felszereltségéhez tartozik a mechanikus szabályozású hidraulika is standard feletti emelőerővel, melynek értéke 33 kN, 3300 kg. Rendelkezésre áll továbbá a leeresztés folyamatos szabályozása is a hidraulika szállítóhelyzetben való lezárásával együtt.

A vezetőfülkében is találhatók innovatív megoldások. A MAJOR HS új kormányoszloppal rendelkezik, amely két irányba állítható a kormánnyal együtt. Megkönnyíti a munkát az új műszerfal, és a kényelmesebb, vízszintes dőlésű ülés is. A gépkezelő elemek a fülkében úgy vannak elhelyezve, hogy megfeleljenek a kiszolgáló személyzetnek, és egyszerűbben, de azonnal rendelkezésre álljanak. A MAJOR HS pótüléssel is fel van szerelve, több tároló hellyel rendelkezik, és az új műszerfal lehetővé teszi a részparaméterek figyelemmel kísérésének a beállítását is. Nyolc munkalámpa biztosít elegendő megvilágítást a gépet körülvevő területeken a szürkületben vagy sötétben való munkavégzéshez.

A MAJOR HS jelentősen kisebb fordulási sugárral rendelkezik, melynek értéke 3,9 m, és amelyet elforduló sárhányók alkalmazásával értünk el. Ezért egy nagyon ügyes traktorról van szó, mely szűkös területeken is jól használható.

„A 120 l űrtartalmú üzemanyagtartály lehetővé teszi, hogy a traktor hosszabb ideig dolgozzon állásidős nélkül,“ mondja Robert Todt, a ZETOR TRACTORS a.s. Értékesítési és Marketing Részlegének az igazgatója, majd hozzáteszi: „Az új MAJOR HS sokoldalú segítőtárs, mely mind a kis, mind a közepes gazdaságokban felhasználható az állattenyésztés és a növénytenyésztés területén, illetve a kommunális szolgáltatások területén is. A traktor kifejlesztésekor figyelembe vettük vevőink kívánságait és észrevételeit is.“

A MAJOR HS mellett az érdeklődők a CRYSTAL 160-as traktornak is örülhetnek, amely tavaly az  AGROmashEXPO kiállításon elnyerte a zsűri különdíját, továbbá várják őket a modernizált PROXIMA HS, FORTERRA CL és FORTERRA  HD, MAJOR CL 60 gépek, illetve például a PROXIMA Power 120 gép is.

„Standunkat a látogatók az „A” pavilonban találják, a 202A szám alatt. Az érdeklődők 300m2 területen ismerkedhetnek meg traktorainkkal és a ZETOR SYSTEM homlokrakodók kínálatával, valamint további érdekes ajánlatok is várják meglévő, illetve jövendő ügyfeleinket. Mindenkit szeretettel várunk és örömmel fogadunk,“ teszi hozzá Hajabács Róbert, a ZTR AGRO Kereskedelmi Kft. igazgatója.

A mai napok ZETOR márkája

A ZETOR aktuális termékkínálatát a jelenleg elérhető összes modellsorozat – a MAJOR, a PROXIMA, a FORTERRA és a tavalyi újdonság CRYSTAL - képviseli a TECHAGRO kiállításon. A hathengeres, 144 és 163 lóerős CRYSTAL egyelőre a legerősebb traktor a ZETOR kínálatában. A kiállításon épp CRYSTAL értékesítési akció fut, amely szerint a vevők 110 000 CZK árkedvezménnyel vásárolhatnak CRYSTAL 150-t.

A 70. évforduló ünneplése

A ZETOR márka nemrégen ünnepelte megalapításának 70. évfordulóját. A tiszteletre méltó jubileumot nemcsak a kiálítás látogatóinak lesz alkalma megünnepelni. 3-án és 4-én egy új weboldalon (http://www.zetor70.cz) vetélkedőt indítottunk a legérdekesebb, személyes-ZETOROS eset tárgyában. Egészen 6. 15-ig bárki megoszthatja velünk fényképét, melyen ZETORJÁVAL látható, megválaszolhat néhány egyszerű kérdést, és ezzel közelebb kerülhet a vonzó díjak egyikének elnyeréséhez. A ZETOR TRACTORS a.s. /Rt./, a TECHAGRO kiállítás után, számos rendezvényt tervez ügyfelei, dolgozói és üzleti partnerei részére, a Měsíce se ZETOREM /Egy hónak a ZETORRAL/ akció keretében, melyre májusban kerül sor. A 70. évfordulós ünnepségek azután az idei év teljes hátralévő részében folytatódni fognak. A márka gazdag története után érdeklődőknek új http://www.zetor70.com/ weboldalunk felkeresését ajánljuk!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Sikeresen zárult az idei AGROmashEXPO

Sikeresen zárult az idei AGROmashEXPO

Sikeresen zárult a hétvégén az idei 38. AGROmashEXPO Nemzetközi Mezőgazdasági és Mezőgép Kiállítás, valamint a 10. AgrárgépShow Mezőgazdasági Eszköz-...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!