Átadta 600. traktorát a Két-KATA Kft. - Interjú az új tulajdonossal (x)

Agro Napló
2020. január 23-án, az AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállítás második napján átadta 600. értékesített Kubota traktorát a Két-KATA Kft.
A tulajdonos, Lapis Miklós a számára kiállított emléklappal és egy jelképes kulccsal 

Lassan már hagyománynak nevezhetjük, hogy az év legnagyobb agrárkiállításán a Kubota magyarországi forgalmazója, a Két-KATA Kft. számára a minden évben megrendezett esemény többet jelent egy kiállításnál. Tavaly az 500., idén pedig a 600. eladott traktoruk került átadásra ünnepélyes keretek között.

A 600. gép egy M7152 Premium típusú traktor, amit az új tulajdonos, Lapis Miklós nagyon megfontoltan választott ki, vásárlását gondos kutatás előzte meg.

Már ismeretlenül is vonzotta, hogy a Kubota egy japán márka. A traktor kipróbálása megerősítette, hogy mint minden japán eszköz, úgy ezek a gépek is pontosan és precízen vannak összerakva. Nem lehet véletlen, hogy akár 5 év vagy 5000 üzemóra gyári garanciát is vállal rájuk a forgalmazó. Ez a kiszámíthatóság nagyon sokat nyomott a latban a traktor kiválasztásakor. A gyakorlati próbák során meggyőző volt a 4 hengeres, de emellett mégis nagy, 6100 ccm-s motor teljesítménye és gazdaságossága, melynek károsanyag kibocsátási paraméterei túlmutatnak a jelenleg érvényben lévő normákon. A sebességváltó kiosztása minden munkaműveletnél lehetővé tette a legoptimálisabb sebességfokozat kiválasztását köszönhetően az 5 szinkron csoportnak és a szinkron csoportokon belül terhelés alatt kapcsolható 6 fokozatnak. A hidraulika rendszer teljesítménye elegendő volt akkor is, ha hidrosztatikus hajtású, nagy súlyú függesztett munkaeszközt kellet használniuk. Ez elvárás is volt a traktorral szemben, de a 110 l/min hidraulika szivattyú teljesítmény és a 9 tonnás emelőerő a hátsó függesztőműnél tökéletesen elegendő volt. A napi munka egyáltalán nem fárasztó a tágas és kezelőbarát fülkében. Kiemelendő, hogy a 4 oszlopos kialakítás tökéletes körkörös kilátást biztosít, a kezelőszervek kézre esnek, a vezérlőmonitoron pedig nem csak a traktor különböző rendszereinek (hidraulika, sebességváltó, táblavégi forduló, stb.) beállításai lehetségesek, de alkalmas ISOBUS kompatibilis munkaeszközök vezérlésére és akár sorvezetőt vagy automata kormányzást is meg tud jeleníteni, illetve vezérelni. A kompakt méretéből, illetve a kategóriájában magasnak számító 8 tonnás önsúlyából adódóan a Kubota egy igazi mindenes traktort alkotott. A magas szintű technológiának, a kényelemnek és az intelligens megoldásoknak köszönhetően garantált a magas szintű teljesítmény és a gazdaságos üzemeltetés.

Lapis úr személyesen így nyilatkozott a tevékenységéről, illetve arról, hogy miért esett ránk a választása: 

„Önálló gazdálkodásomat 2008-ban kezdtem. Szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozok mintegy 100 hektáron és már a kezdetektől az olajtök volt gazdaságom fő profilja. Az árutermelésen túl a töktermesztésben és annak post-harvest tevékenységében nyújtok teljes körű szolgáltatást, továbbá édesapám szarvasmarhatartó gazdaságában is dolgoznak a gépeim. Az elmúlt 12 évben évről- évre fejlesztettem gazdaságom eszközparkját, épületeit, így napjainkra a növénytermesztés és gyepgazdálkodás teljes gépsorával rendelkezek.

A legnagyobb kihívást egy, a gazdaságom méretéhez és eszközeihez optimálisan illeszkedő "vezérgép" kiválasztása jelentette. Mintegy 2 év alatt számos demógép kipróbálása, szervizhátterének, garanciális feltételeinek és ár-érték arányának összehasonlítása után választottam a Kubotát. A felszereltségi szint kiválasztásánál a jelenlegi igényeimen túl az elkövetkező 1-2 évi fejlesztési terveimet is figyelembe véve döntöttem a magasabb felszereltségű, Premium modell mellett. A megvásárolt traktort elsősorban talajmunkákra, bálázásra és a tök betakarításra szeretném használni."

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!