AGRO.bio Demo Farm Projekt (x)

Agro Napló
Az AGRO.bio - többek között – azt a feladatot tűzte ki magának, hogy közelebb hozza, kézzelfoghatóbbá tegye a talajbaktériumok világát a felhasználók felé. Tudjuk, hogy a gazdálkodókat elsősorban a szántóföldi kísérleti eredmények győzik meg. Az elmúlt 3 évben kísérletek sokaságát állítottuk be és értékeltük ki, ma már jelentős mennyiségű üzemi, nagyparcellás és kisparcellás eredmény áll a rendelkezésre. Ennek a folyamatnak a lényeges eleme a 2015-ben elindított „Demo Farm Projekt”.

Az ország 13 helyén megbecsült és szakértő gazdálkodók adták nevüket és munkájukat a BactoFil család nagyüzemi körülmények közötti teszteléséhez. A vizsgálatok mellé egy kifinomult, a BactoFil termékek valós tudását megmutatni képes értékelési és statisztikai eljárás párosul.

A „Demo Farm Projekt” bemutatása

AGRO.bio Hungary Kft. 2015-ben megkezdte egy olyan üzemi hálózat kialakítását, amely alkalmas arra, hogy a cég termékeinek teljesítményét vizsgálja, hatékonyságukat igazolja, és az eredményeket a termelők számára bemutassa. 2017-re az ún. demo farmok (azaz bemutató gazdaságok) száma elérte a tizenhármat, ami azt jelenti, hogy mára már országos lefedettséggel és reprezentatív adatmennyiséggel rendelkezünk a legfontosabb szántóföldi kultúrákban (repce, búza, kukorica, napraforgó).

A Demo Farm Projekt fontosabb célkitűzései:

1. A termékek teljesítményének vizsgálata

Az üzemi méretekben és üzemi technológiával beállított kezeléseket hasonlítjuk össze egymással, a kezeletlen kontrollal, illetve igény és lehetőség szerint versenytárs termékekkel. Nagyon fontos, hogy így partnereink saját területükön, a környék termelői pedig saját térségükön belül kapnak valós képet a mikrobiológiai termékek hatékonyságáról.

2. A talajoltás és tarlóbontás hatékonyságának számszerűsítése

A vegetáció során ún. fenometriai (azaz a növény különböző paramétereire vonatkozó) méréseket végzünk, elsősorban a tömeg- és a méretbeli eltéréseket állapítjuk meg. Ezek mellé kerülnek aztán a betakarítási eredmények és az esetleges beltartalmi értékek. A kezelt és a kezeletlen terület növényei közötti különbséget így konkrét számokban tudjuk kifejezni, ami a termelők számára kézzel fogható eredményt jelent.

3. Hiteles üzemi eredmények bemutatása

Az üzemi beállítások nyilvánosak, bármikor és bárki számára egész vegetáció során megtekinthetők. A demo farmok szakemberei, tulajdonosai a biztosítékok arra, hogy a területükön vett minták adatai és a betakarítás eredményei a technológia tényleges tudását, eredményességét igazolják.

4. Kommunikáció

A talajoltás és a tarlóbontás megítélése sokat javult az elmúlt években, de sajnos még sokan szkeptikusan fogadják ezt a technológiát. Az biztos, hogy a jövő a mikrobiológiáé, de ennek megismertetése és a termelők pontos szakmai tájékoztatása óriási felelősség a gyártó és forgalmazó cégek számára. Célunk, hogy ezzel az ún. tényalapú kommunikációval a talaj-mikrobiológiai eljárások elfogadottságát és a termelők bizalmát növelni tudjuk.

Következő rész >>>

Szabó István
AGRO.bio

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Tíz helyszínen tesztelik a kukoricát

Tíz helyszínen tesztelik a kukoricát

Tíz helyszínen indult el a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége és a Nemzeti Agrárgazdasági...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!