A precíziós gazdálkodás fejlesztése mellett két új telephelyet is felavatott Szerbiában a KITE (x)

Agro Napló
A KITE Zrt. 2017-ben hozta létre leányvállalatát, a KITE d.o.o.-t Szerbiában, mely feladatául a legmodernebb mezőgazdasági technológiák elterjesztését és azoknak a helyi adottságokhoz történő adaptálását határozta meg. A 2022. júniusában Csenej (Čenej) és Szávaszentdemeter (Sremska Mitrovica) településeken átadott létesítmények is ezt szolgálják.

A KITE d.o.o. fejlesztései Szerbiában a Magyarországi Külgazdasági és Külügyminisztérium által elindított, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. kezelésében lévő Nyugat-Balkán Beruházási Támogatási Programban valósulhattak meg. Csenejben az új központi épület, Szávaszentdemeteren pedig az alközpont építési munkálatai 2020 decemberében indultak, melyhez a HEPA összességében 478 396 571 forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott.

A >>cseneji központ ünnepélyes megnyitóján részt vett Szijjártó Péter, magyar külgazdasági és külügyminiszter, Pásztor István, a tartományi képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Branislav Nedimović szerb mezőgazdasági miniszter, Đorđe Mišković, a KITE d.o.o. műszaki kereskedelmi ügyvezető igazgatója, Kiss Imre, a KITE d.o.o. ügyvezető igazgatója, Guba Sándor, a KITE Zrt. elnöke, Miguel Laguens-Vega, a John Deere magyarországi, szerbiai és horvátországi régió igazgatója, valamint Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatója.

A szávaszentdemeteri alközpont megnyitóján jelen volt Nagy István, agrárminiszter, Branislav Nedimović szerb mezőgazdasági miniszter, Jenei Gábor vezérigazgató-helyettes, HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt., illetve a KITE Zrt. és KITE d.o.o.  képviselői.

 

Szerb KITE-történelem

A KITE Zrt. jelenléte a szerbiai mezőgazdasági szektorban 2017-ben kezdődött. A vállalat ekkor nyerte el a John Deere mezőgazdasági termékek szerbiai forgalmazási jogát és nyitotta meg kapuit a KITE d.o.o., a KITE Zrt. 100 százalékos tulajdonú leányvállalatának központja Újvidéken (Novi Sad). A következő lépés a topolyai (Bačka Topola) alközpont létrehozása volt, mely létesítmény a Prosperitati Alapítvány támogatásával valósulhatott meg és 2019-ben adták át. Itt már megvalósult az az elv, melyet az anyavállalat mindenkor szem előtt tart partnerei kiszolgálásában: a megfelelő, modern környezet kialakítása, mely alapot nyújt a gép- és inputanyag-értékesítéshez, valamint a korszerű technológiát kiszolgáló alkatrész-értékesítéshez és szerviztevékenységhez is, továbbá oktatási tevékenységhez is helyet biztosít a partnerek számára.

Az újvidéki központ a megalakítás óta egy bérelt épületben működött. Ennek szerepét vette át a cseneji központ, mely már a fenti elveket kiszolgáló, saját tulajdonban lévő épületben működik, és otthont ad a cég teljes vezetőségének, valamint a körzet értékesítői és kiszolgáló csapatának is. A helyszín nem messze található az eddigi telephelytől, viszont logisztikai szempontból lényegesen kedvezőbb adottságokkal rendelkezik. Mindössze 5 kilométerre van az autópályától, így a Magyarországról és egyéb beszállítóktól származó termékeket gyorsan és hatékonyan lehet szállítani, valamint az is fontos előny, hogy a partnerek közvetlenül, utazási nehézségek nélkül érhetik el a műszaki és agronómiai inputanyagokat.

A cseneji központ közel 1 hektár területen és mintegy 1700 m2 alapterületű ingatlan felépítésével valósult meg. Ez magába foglalja a vállalatvezetés, az üzletágak, a központi irányítás és a kereskedelmi feladatok részére tervezett irodaépületet, továbbá a bemutatótermet, a 200 m2 alapterületű szakműhelyt a szakszerű szerviz ellátására és a 110 m2 alapterületű oktatási központot a munkavállalók, illetve a partnerek részére szervezett továbbképzések, gépkezelői oktatások megvalósítására. Az agronómiai és a műszaki termékek tárolására alkalmas 300 m2-es fedett raktárak is megépültek. Az udvaron helyet kapott egy 2000 m2 területű nyílt géptároló is, ahol vámszabad területet és nyílt gépbemutató részt alakítottak ki. Csenejre az eddigi teljes újvidéki KITE-csapat átköltözik, továbbá 5 új munkahely is létesül, mivel bővül a kapacitás a szervizszolgáltatásban, az alkatrész-értékesítésben és a karbantartási feladatokban is.

Közelebb a partnerekhez

A cég stratégiai céljai között az is szerepel, hogy az anyavállalathoz hasonlóan minél közelebb vigyék partnereikhez az általuk kínált technológiát, 70 kilométeres körzetben elérhetők legyenek számukra. Ennek a tervnek az egyik fontos része a szávaszentdemeteri alközpont megépítése is. Ez a bázis a nagy mezőgazdasági potenciállal, a mintegy 300 ezer hektár termőterülettel rendelkező Szerémség (Srem) KITE-s központja lesz.

A megépült alközpont egy közel 1000 m2 -es épületegyüttest foglal magába, egy már korábban megvásárolt 2,1 hektáros területen. A komplexum magába foglalja az irodarészleget és a bemutatótermet az adminisztrációs és kereskedelmi feladatok végzésére, a 200 m2-es szakműhelyt, ahol egyszerre több gép szakszerűen javítható, továbbá egy 100 m2 területű fedett raktárat, a műszaki és agronómiai termékek tárolására. Ezen felül közel 1000 m2-en nyílt géptároló is épült a nagy gépek tárolására és bemutatására.

Így teljesít és fejleszt a KITE Szerbiában

A cég 2021. évi árbevétele meghaladta a 41 millió eurót. A gyors növekedés magával hozta a dolgozói létszám dinamikus fejlődését is, így a 2022-es évet már 80 munkatárssal kezdték. A tevékenységi körök bővítésének köszönhetően ez a szám a jövőben tovább fog növekedni. A KITE d.o.o. alaptevékenysége a mezőgazdasági műszaki termékek és szolgáltatások kereskedelme, valamint az agronómiai input- és terménykereskedelem. Az általa forgalmazott kereskedelmi termékek széles választékát világviszonylatban is meghatározó és a legkiválóbb minőséget képviselő beszállítók biztosítják.

 A John Deere termékei mellett a cég kínálatában megtalálhatók a JCB, a Joskin, az LKT, az Alpego, a Zago, a Degenhart, a Grasdorf, a Geringhoff, az Irrimec, az Otech és a Siptec gyártók termékei is.

A zöld-sárga traktorok mellett a portfóliójukban univerzális kombájnok, önjáró silókombájnok, permetezőgépek, vetőgépek, bálázógépek, homlokrakodók, a precíziós gazdálkodás egységei, valamint a proaktív szervizszolgáltatási csomagok is helyet kaptak. A John Deere klasszikus szántóföldi gépajánlatai mellett a kommunális munkákra és a zöldfelületek karbantartására a környezetápolás gépei is elérhetők a KITE d.o.o. kínálatában.

Az agronómiai részleg végzi a vetőmagok, a műtrágyák és a növényvédő szerek forgalmazását, valamint a terményfelvásárlást, különös tekintettel a biztonságos és bevált megoldásokra a legfontosabb mezőgazdasági kultúrákban. Az agronómus kollégák prioritása a legmegbízhatóbb termelési technológiák kidolgozása és ajánlása, amelyek stabil és minőségi terméshozamot biztosítanak, és ezen a területen a fő cél, a jövedelmező mezőgazdasági termelés felé irányítanak.

A KITE d.o.o. vezetősége 2019-től nagyon sokat tett azért, hogy a magyarországi anyavállalat szakembereinek precíziós gazdálkodással kapcsolatos ismereteit és kutatási eredményeit meghonosítsa a szerbiai mezőgazdasági környezetben.

A cég 2019-ben hozta létre a PAT (Precision Agriculture Technology) szervezetet, amelynek a fő feladata, hogy összekapcsolja a klasszikus mezőgazdasági termelést a modern, adatalapú technológiákkal. További cél, hogy a John Deere által kidolgozott és képviselt legmodernebb precíziós megoldások használatával a mezőgazdaság minden szegmensében javítsa a termelés hatékonyságát és jövedelmezőségét.

2021-ben a precíziós gazdálkodással foglalkozó szakemberek az anyaországi oktatás során megszerezték a szükséges alapinformációkat, ennek tudatában feltérképezték a szerbiai piac nyújtotta lehetőségeket és meghatározták a referenciagazdaságokat, amelyekben elindulhat a KITE Zrt. Precíziós Gazdálkodási Rendszerének (PGR) meghonosítása.

A vajdasági RTK hálózatot egyre többen használják, a referenciagazdaságok pedig már a tavalyi évben elkezdték az átállást, és 2022-t a precíziós, adatalapú gazdálkodás szellemében kezdték, így ezen elvek alapján végzik a munkaműveleteket.

-an-

>> További képek a a KITE Kft. cseneji központ megnyitójáról ide kattintva

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!