5500 látogató a 2014-es Amatechnica kiállításon (x)

Agro Napló
A 2014. május 22-én az Amazone hasbergen-gaste-i telephelyén megrendezett Amatechnica kiállításon ismét nagy volt az érdeklődés. A nap folyamán kereken 5500 gazda, bérvállalkozó és értékesítő partner jött el azért, hogy megismerkedjen a legújabb Amazone mezőgazdasági gépekkel. A 12 ha bemutató területen a látogatók számára, közülük több mint 1000 érkezett a külföldről, sokszínű programot szerveztünk.  

Az egymást váltó programok és a gyakorlat bemutatók során a látogatók az Amazone Agritechnica-újdonságokat működés közben is szemügyre vehették. Nagy volt az érdeklődés a Cayron váltvaforgató eke iránt az Amazone saját gyártásából. A bemutatók között a program az Amazone-Activ-Centerben és az 1500 m2 területű bemutató sátorban folytatódott. Sokan vettek részt Heinz Haarlammert rendőrkapitány „Mezőgazdasági gépek a közúti közlekedésben“ című szakmai előadásán, míg mások a gyárlátogatásokon, és az aktuális Amazone kísérleti bemutatóit tekintették meg. Visszapillantást nyerhettek a látogatók a mezőgazdasági technika múltjába, ahol történelmi ekéket mutattak be lófogattal és egy 1936-ból származó acélkerekű Lanz-Bulldog traktorral. Ez a traktor egy szintén nagyon régi ekét húzott, amelyet a maga idejében a legnagyobb ekegyár, a lipcsei Rud. Sack állított elő. Napjainkban az Amazone az ekegyártás ezen hagyományát a lipcsei telephelyén folytatja tovább.

A szakmai programot követően - mint a nap fénypontja - került sor a győztesek kisorsolására. A főnyereményt, az aranyszínű ZA-M típusú mérleges műtrágyaszórót  Andreas Eckerlin nyerte Lehrte településről. Ezen akció során a világ éhezőinek megsegítésére az Amazone közreműködésével 10000 eurós összeg gyűlt össze. A 2014-es Amatechnica zárásaként került sor az ünnepi sátorban az esti rendezvényre, melyen a „Country-Girls“ együttes húzta a talpalávalót.


Kereken 5500 gazda, bérvállalkozó és értékesítő partner tekintette meg az ezévi, Hasbergen-Gasteban megrendezett Amatechnica kiállítást.

 


 

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!