Hírek > Gazdaság 2023.04.04.
Nekilódult az olaj ára, miután több exportőr bejelentette, hogy csökkenti a kitermelést

A Brent hordónkénti nyers kőolaj több mint 5 százalékot drágult.
A Brent hordónkénti nyers kőolaj több mint 5 százalékot drágult.
Az előzetesen vártnál némileg kisebb mértékben, 44,8 százalékkal drágultak az élelmiszerek Magyarországon 2022 decemberében éves összevetésben.
A szállítási szünet egy hétig is eltarthat.
Szerdától jelentősen csökkennek a hazai üzemanyagárak – tudatta a Holtankoljak.hu.
Emelkedik az olajár, miután az EU-s vezetők megállapodtak az olajembargóról az Oroszország elleni hatodik szankciós csomag részeként. A WTI júliusi határidős árfolyama 3%-os, a brent 1,4%-os pluszban áll.
Az elmúlt két évben a COVID-19 járvány számos fronton állította kihívás elé az élelmezésbiztonságot, és a jelenlegi orosz-ukrán konfliktus további jelentős nehézségeket okoz.
A szójában kiemelkedő jelentőséggel bír a beltartalom, tekintsük át ebből a szempontból Partnercégeink ajánlatát.
Gyorsan magukra találtak a nemzetközi piaci élelmiszerárak, mivel két hónap csökkenés után újra drágulást regisztráltak az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szakértői a cukor, búza és növényi olajok árának növekedése miatt.
A fenntarthatóság iránt elkötelezett Coop Gazdasági Csoport hosszú évek óta folytatja energiahatékony és környezettudatos programját, ennek keretében 2017-ben egyedülálló kezdeményezésként az élelmiszer-kiskereskedelmi szereplők közül elsőként indította el a használt étolaj visszagyűjtését, aminek eredményeként immár 510 Coop üzletben adható le a használt sütőolaj.
GK FOOD márkanév alatt elindult a Gabonakutató új, innovatív, élelmiszergyártó és forgalmazó üzletága a Tamarix Kft. közreműködésével. Elsőként gluténmentes élelmiszer termékeinket ajánljuk az érdeklődők figyelmébe.
Termesztési és hasznosítási lehetõségek Magyarországon I. rész
Extenzívbõl intenzívbe
Önnek mi a véleménye arról, hogy az ún. „demo-eredmények” nem minden esetben hitelesek?
Portfóliónkban egyaránt szerepelnek kiemelkedõ teljesítményû hibridek, kiváló minõségû fajták, illetve az árérzékenyebb felhasználók részére extenzív körülmények között is jó termést adó fajták.
A 1970-es évek közepén a citoplazmás hímsterilitásra alapozott hibridek bevezetése óta, talán a legnagyobb változást az új zsírsav-összetételû genotípusok termesztésbe vonása jelenti.
Magyarország energia mérlegében mindent elsöprõen magas a fosszilis hordozók aránya.
Hazánk szántóföldi mûvelés alatt lévõ területébõl (kb. 4,5 millió ha) a talajadottságok alapján 400 ezer ha, a klimatikus feltételek miatt 300 ezer ha alkalmas a szója termesztésére.
Kitûnõ alkalmazkodó képességének köszönhetõen a kukorica bolygónk mûvelhetõ területeinek jelentõs részét meghódította. A nélkülözhetetlen szántóföldi növény, amelynek termelésében hazánk jelentõs helyet foglal el világviszonylatban, – méginkább Európában – a legfontosabb kultúrnövények egyike.
A kenõolajok témaköre a gépüzemeltetés egyik legfontosabb területe, hiszen megfelelõ kenés nélkül nem mûködnek a motorok és a hajtómû-rendszerek sem.
Magyarország 2004. május elsején csatlakozik hivatalosan is a világ egyik legjelentõsebb gazdasági közösségéhez. Az Európai Unió szõlõtermesztõ országaiban, 1970-es évek óta mûködõ Integrált Szõlõvédelmi Munkacsoportban azonban már régóta dolgoznak magyar szõlõtermesztõ és növényvédõ gyakorlati szakemberek és kutatók. Az eredményes közös munka elismerését jelentette, hogy a munkacsoport 1997 évi ülését Magyarországon rendezte.
A mezőgazdaságban előforduló gépek (erőgépek, önjáró betakarítógépek, anyagmozgató és rakodó járművek, földmunka gépek, stabil erőforrások, tehergépjárművek, transzporterek és terepjárók) motorjainak megbízható és hosszútávú üzemeltetése a műszaki követelményekhez pontosan igazodó motorolajok használatával lehetséges. A sok motortípus és számtalan kenõanyag között gyakran nem egyszerû megtalálni az optimális megoldást. A motorkonstrukciók gyors fejlődésével párhuzamosan a motorolajok folyamatos evolúcióval követik a gépgyártók és felhasználók igényeit, ezért a megszokott terméknevek nem a változatlanságot, hanem a legújabb fejlesztések eredményeit takarják.
A korszerû mezõgazdasági erõgépek és munkagépek olajkenést igénylõ szerkezeti elemei (motor, hajtáslánc, osztómûvek, lehajtások, hidraulikus rendszer, egyéb mechanikus hajtások) igen összetett gépészeti rendszereknek tekinthetõk. A hosszú élettartam és megbízható mûködés csak olyan kenõanyagokkal valósíthatóak meg, amelyek minden szempontból kielégítik az intenzív mechanikai-, termikus-, és kémiai igénybevételek által támasztott feladatokat. A kenõanyag, mint az üzemeltetés szempontjából igen fontos gépelem, a szerkezeti elemek fejlõdésével együtt folyamatosan változik, és a modern olajipari technológiák és adalékgyártási fejlesztések eredményeit tükrözi.
2014-től a kínai gazdaság lassulásával a nyersanyagok ára lejtőre került. Az olaj ára a korábbi, 110 dollár körüli szintekről 50 dollár alá zuhant, ami a fejlett világban csökkentette az inflációt, növelte a reálbéreket és támogatta a gazdasági növekedést. Az olajtermelő országok 2016 novemberében sokadik nekifutásra megegyezésre jutottak a kitermelés korlátozásáról ami, ismét 50 dollár fölé lökte és emelkedő pályára állította az olajárat. Középtávon azonban továbbra is kérdéses, hogy meg tud-e kapaszkodni a fekete arany ára az 50 dollár feletti szinteken.
Az emlős állatok szervezete kb. 30–40 billió sejtből áll. A sejtek felépítésében nagyon fontos szerepe van a zsírszerű anyagoknak (lipideknek), melyek a sejteket a környezetüktől elválasztó, valamint a sejteken belüli tereket elhatároló membránok alkotó elemei.
Az előző lapszámban az omega-3 zsírsavak tenyészkocák és malacaik teljesítménymutatóira gyakorolt hatásait mutattuk be. Ebben a számban szeretnénk betekintést nyújtani abba a munkába, amit az Adexgo Kft. végez a sertések szaporodásbiológiai eredményeinek javítása érdekében.