ONFARM határszemle – fókuszban a nitrogén asszimiláció (Újpetre, 2021. március 5.)
Március első hetében a következő határszemle állomásunk Baranya megyében, Újpetre határában volt, ahol Ollós Gábor látott vendégül minket egy szépen b...
Március első hetében a következő határszemle állomásunk Baranya megyében, Újpetre határában volt, ahol Ollós Gábor látott vendégül minket egy szépen b...
Drasztikusan megemelkedtek a takarmányárak, ezért elkerülhetetlennek látják a hús- és tejtermékek árának emelkedését az ágazat szereplői – tájékoztatt...
Nyitva tarthatnak a mezőgazdaság és az élelmiszeripar zavartalan működéséhez szükséges üzletek a kéthetes lezárás alatt is, erről a Nemzeti Agrárgazda...
A koronavírus-járvány harmadik hulláma alatt is folyamatos és biztosított a hazai élelmiszer-ellátás – közölte Nagy István agrárminiszter.
Elismerte az Európai Unió a kéknyelvbetegség-mentesítési program eredményességét Magyarországon – közölte az Agrárminisztérium (AM) lapunkkal.
A koronavírus-járvány harmadik hullámának kezdetén is zavartalan a mezőgazdasági termelés és az élelmiszerellátás Magyarországon – emelte ki az agrárm...
A kormány által kihirdetett veszélyhelyzeti intézkedésekkel összhangban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) rendkívüli ügyfélfogadási rendet vezet b...
Lényegesen több kekszet esznek a magyar emberek, mióta kitört a járvány a felmérések szerint, amit az is alátámaszt, hogy a nagy felhalmozás ideje ala...
Az állatvédelmi kérdőív sikeréről számolt be a nemzeti állatvédelmi program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos március elején...
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) illetve a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) – különösen a tavaszi mezőgazdasági munkák...
Újabb támadást intézett a magyar gazdák ellen az Európai Zöld Párt a közép-kelet-európai országok mezőgazdasági rendszerét bíráló 82 oldalas jelentésé...
A környezet védelme, fejlesztése mindenki kötelessége, amiért tenni kell; az Agrárminisztérium (AM) a tavaly meghirdetett településfásítási programmal...
Ahogy az élet minden területén, úgy az AGROmashEXPO Termékfejlesztési díjáért pályázóknak is több kihívással kellett szembenézniük és komoly döntéseke...
Az első márciusi határszemlénket Ásványrárón tartottuk a Lajtamag Kft. társzervezésében.
Ma reggel 9 órától várja a látogatókat a legrangosabb hazai agrárkiállítás a virtuális térben. A rendezvényre regisztrációt követően díjmentes a belép...
A biztonságos élelmiszerellátás nemzetbiztonsági kérdés, ezért fontos, hogy a magyar vásárlók megbízható vállalkozásoktól, ellenőrzött és minőségi ter...
A gyomnövények elleni növényvédő szeres védekezés a kultúrnövények közeli rokon gyomfajai ellen a legnehezebb – hívta fel a termelők figyelmét a Nemze...
Innovatív megoldásokat alkalmaz a minőségi sertéshús előállítása érdekében a Bonafarm Csoporthoz tartozó Bóly Zrt., a Magyar Agrár- és Élettudományi E...
Már Győr-Moson-Sopron megyét is elérte az afrikai sertéspestis (ASP) miatti korlátozás – közölte honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal...
Az irányító hatóság közzétette a Vidékfejlesztési Program (VP) agrár-környezetgazdálkodási (AKG) kifizetések pályázati felhívásaiban a nyövényvédőszer...

Madárinfluenza miatt korlátozásokat vezettek be York közelében, miközben más területen feloldották a járványügyi intézkedéseket.
Hidegfront érkezett vasárnapra virradóra, sok helyen 60-80 km/órás szél susogott.
Kínai kutatók új módszert fejlesztettek ki a haszonállatok trágyájában található nehézfémek hatékony eltávolítására.
5 megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki széllökések miatt Magyarországon, ezek akár a 70 km/h-t is meghaladhatják.
Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk