Kisüzemekben a vízi baromfi - ezen belül a kacsa is - széles körben elterjedt. Az állatok udvaronkénti kis létszáma külön tartási technológiai koncepció kialakítását nem igényelte, egy településen belül az általános járványvédelmi intézkedések betartása érvényesült. Az 1900-as évek középétõl a nagyüzemi vízibaromfi tartás az állattenyésztési és gazdasági irányelvek szerint fejlõdésnek indult. Az akkori piaci igénynek megfelelõen pecsenyekacsa törzstelepek, késõbb májkacsa végtermék „elõállítására” szakosodott törzstelepek létesültek. Az irányváltás megkövetelte a tervszerû állategészségügyi technológiák kidolgozását, a nagy genetikai értékû állományok megvédése érdekében.