MENÜ

Címke: Gombaölőszer

Szakfolyóirat > 2015/06 > Pr vetőmag Csávázószer Gombaölőszer

Védelem az első naptól - Bayer csávával sose kerül csávába

A vetőmag a növénytermesztés legértékesebb eleme, az egyetlen, mely – genetikai anyagának és hatalmas energiatartalékának köszönhetően – új növény létrehozására képes. Ugyanakkor ez a hatalmas tudású élőlény önmagában teljesen védtelen, s épp összetétele miatt a károsítók számára nagyon vonzó célpontot jelent. A gazdaságos termesztés érdekében technológiánkkal magas termésátlagra kell törekednünk. Ehhez fontos, hogy az elvetett vetőmag nagy részéből egészséges, életképes utód fejlődjön. A magot és a csírázó növényt károsító kórokozók spórái a talajban, a vetőmagban vagy annak felületén találhatók. A maggal és talajból terjedő betegségek és a korai rovarkártevők ellen leghatékonyabban csávázással védekezhetünk, mely a legcélzottabb és fenntartható növényvédelmi eljárás.

Szakfolyóirat > 2013/08 > Tudósítás Monsanto CLEARFIELD Gombaölőszer

Termeljünk többet, takarítsunk meg többet!

Rendkívül fontos a repce helye a vetésszerkezetben, évek óta a megbecsült növények közé tartozik, még akkor is, ha a vetésterület a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt az előző évekhez képest visszaesett. – hangzott el Szanyi István ügyvezető köszöntőjében június végén Sopronhorpácson, a Monsanto Hungária Kft. disztribútor és nagytermelő találkozóján.

Szakfolyóirat > 2013/03 > Pr Napraforgó Gombaölőszer Zamir

Aktuális gondolatok a napraforgó növényvédelméhez

A harmadik legnagyobb területen termesztett szántóföldi növényünk vetésterülete az elmúlt évben rekordnagyságúra, több mint 617 ezer hektárra nõtt. Az átlagtermés hektáronként 2 tonna körül alakult (a legmagasabb 2,65 tonna volt). Tenyészideje alatt extrém szárazsággal kellett megküzdenünk, ami országos átlagban nem rontotta lényegesen a termelés gazdaságosságát.  

Szakfolyóirat > 2010/04 > Pr Syngenta fuzárium Gombaölőszer

Eltérõ körülmények között alkalmazott kalászfuzárium elleni technológiák

Ismert, hogy a kalászfuzárium nemcsak mennyiségi, hanem minõségi romlást okozó betegségcsoport. A kalászt többféle és eltérõ igénnyel rendelkezõ fuzárium kórokozó támadhatja meg. Hazánkban elsõsorban a F. graminearum és a F. culmorum károsít, de a F. moniliforme, a F. poa és a F. avenaceum is elõfordulhat.  

Szakfolyóirat > 2016/04 > Pr Bayer CropScience sikér Gombaölőszer

Sikeresen a Bayer Sikér Trióval

A Bayer kiváló kalászos gombaölő szerei évek óta segítik a jó minőségű nagy gabonatermés elérését. Három vezető készítményünk, a Falcon Pro, a Zantara és a Prosaro ebben az évben Bayer Sikér Trió néven kezdte meg tavaszi turnéját. A Trió meghívása minden gabonatáblába javasolt, hiszen a gombaölő szerek a termés, a minőség, s így a jövedelem fokozásának hatékony eszközei.

Szakfolyóirat > 2016/05 > Pr Bayer CropScience sikér Gombaölőszer

Sikeresen a Bayer Sikér Trióval

A Bayer kiváló kalászos gombaölő szerei évek óta segítik a jó minőségű nagy gabonatermés elérését. Három vezető készítményünk, a Falcon Pro, a Zantara és a Prosaro ebben az évben Bayer Sikér Trió néven kezdte meg tavaszi turnéját. A Trió meghívása minden gabonatáblába javasolt, hiszen a gombaölő szerek a termés, a minőség, s így a jövedelem fokozásának hatékony eszközei.

Szakfolyóirat > 2017/01 > Szántóföld növényvédő szer búza Napraforgó

Virtuális kerekasztal a hatékonyabb termelés érdekében

A most induló, hatékonyabb termelést megcélzó, termesztéstechnológiai kérdéseket boncolgató virtuális kerekasztal-sorozatunk első témájához az ötletet a közelmúltban megrendezett sajtótájékoztató adta, ahol a Növényvédőszer-gyártók és Importőrök Szövetsége Egyesület megbízásából a Kleffmann Group mezőgazdasági piackutató cég vezetésével egy hatástanulmányt mutattak be. Neves hazai gyombiológus, növénykórtani és rovartani szakértők közreműködésével készült a tanulmány, a tervezett növényvédő szer hatóanyag-kivonásoknak a magyarországi mezőgazdasági termelésben várható hatását vizsgálva őszi búza, napraforgó és kukorica kultúrák esetében.

Szakfolyóirat > 2017/04 > Tudósítás Xemium hatóanyag kalászosok

Több, mint növényvédő szer - Xemium®

Több mint négy évtizede már, hogy a BASF bemutatta első SDHI fungicidjét, a benodanilt. A hatóanyagcsoport igazi áttörését azonban a boszkalid felfedezése jelentette, ami lehetővé tette, a hatóanyag széles körű felhasználhatóságát. A boszkalid hatóanyagú készítményeket Magyarországon is előszeretettel használják a szakemberek 2004 óta.

Szakfolyóirat > 2017/04 > Pr Kwizda Kwizda Agro Napraforgó

Napraforgó – betegségekre legérzékenyebb szántóföldi növényünk

A 2016-os év sok napraforgó-termesztőnek kellemetlen meglepetést hozott. A nyár közepéig szinte termőhelytől függetlenül rekordtermést ígértek az állományok. Majd megjöttek az esők, velük együtt a gombabetegségek is. A termelők keserű szájízzel vették tudomásul, hogy a várt 35-40-45-50 q/ha termésátlagok helyett 10, rosszabb esetben akár 20 q-val is kevesebbet tudtak learatni. Ez a terméskiesés 100-200 ezer forint/hektár árbevétel bizonyos esetekben jövedelem-kiesést jelentett.

Szakfolyóirat > 2017/05 > Pr Kwizda Kwizda Agro Napraforgó

Napraforgó – betegségekre legérzékenyebb szántóföldi növényünk

A 2016-os év sok napraforgó-termesztőnek kellemetlen meglepetést hozott. A nyár közepéig szinte termőhelytől függetlenül rekordtermést ígértek az állományok. Majd megjöttek az esők, velük együtt a gombabetegségek is. A termelők keserű szájízzel vették tudomásul, hogy a várt 35-40-45-50 q/ha termésátlagok helyett 10, rosszabb esetben akár 20 q-val is kevesebbet tudtak learatni. Ez a terméskiesés 100-200 ezer forint/hektár árbevétel bizonyos esetekben jövedelem-kiesést jelentett.

Szakfolyóirat > 2017/06 > Pr kalászfuzáriózis búza kalász

Kalászfuzáriózis, a mindig veszélyes ellenfél

Május közepén, az árpákat követően megkezdődött az őszi búza kalászhányása is. Ez 2017-ben az évjárati hatások miatt eléggé elhúzódó időszakot fog jelenteni. Az ősszel optimális időben elvetett, korai fajták, főleg a déli országrészben már virágoznak, míg egyes későn vetett, kedvezőtlenebb fejlettségben telelő, ill. hosszabb tenyészidejű búzák még a zászlóslevél kiterülése előtt állnak.

Szakfolyóirat > 2018/10 > Pr Dow AgroSciences Metkon 60 szárrák

Metkon 60 - Dupla hatóanyag-tartalom – dupla biztonság

Magyarországon a kontinentális klímára jellemző őszi/téli időjárás miatt nem elhanyagolható, hogy milyen fejlettségű repceállományt sikerül kinevelnünk az ősz során, és tavaszra négyzetméterenként milyen növényi tőszám alakul ki.Éppen ezért a regulátorok és a gombaölő szerek őszi kijuttatása a jelenkori repcetermesztés okszerű feladata.