Több jogosítványt kap az élelmiszerlánc-felügyelet
A járványügytől a természetvédelmen át az erdőgazdálkodásig és halászatig bezárólag 16 törvényt változtat meg zömében apróbb változtatásokkal az agrár...
A járványügytől a természetvédelmen át az erdőgazdálkodásig és halászatig bezárólag 16 törvényt változtat meg zömében apróbb változtatásokkal az agrár...
21. századi, modernizált szövetkezetekkel lehetnek sikeresek a gazdák – derült ki a Hangya Szövetkezetek Együttműködésének alapításának 120., és újraa...
Folytatódik a Nagy István agrárminiszter által 2018 júniusában meghirdetett Gödöllői Program – amelynek legfőbb célja, hogy megújítsa a hazai agrársza...
A foglalkoztatási törvények módosításával támogatnák az elítéltek újbóli munkába állása mellett a kismamák munkapiaci visszatérése esetén a gyerekfelü...
Szakértői bizottság segítheti a kkv-k kedvezményes szabványokhoz jutását, miután a parlament elfogadta az erről szóló törvényjavaslatot.
Kilenc törvényt módosít a tegnap elfogadott, januártól hatályos salátatörvény, amely többek között a kárpótlásra jogosultak földárveréseken való jogos...
A Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Karán gyümölcs-zöldség feldolgozó szakmérnök és szaktanácsadó szakirányú képzés indul 2019. februárban.
Idén is változatlan feltételekkel biztosítják a szociális tűzifát. Lesz elegendő és nem emelhetik az árát az állami erdőgazdaságok – adta hírül az Agr...
Napirenden a vadgazdálkodás, az öntözés, az agrárkamarai eljárásrendek – öt törvényt írna át a Győrffy Balázs és Font Sándor által beterjesztett agrár...
Az eddigi 2870 forintról 3300 forintra emelkedik az építőiparban a minimális - áfa nélküli - ajánlott rezsióradíj - derül ki a legfrissebb Magyar Köz...
Az élelmiszerárak töredéke jut el a termelőkhöz, egyre romlik a farmerek jövedelmezősége – hívta fel hálaadásnapi közleményében az amerikai polgárok f...
Három év alatt 45 százalékkal növelte hazai beszállítóinak számát a Lidl - összegezte a diszkontlánc a Beszállítói Akadémia programja eredményeit.
Az élelmiszer-feldolgozók nem igazán tekintik súlyos problémának a tevékenységük során képződő veszteségeket/hulladékokat – derül ki az AKI legfrisseb...
Országszerte több mint 120 településen, 200 helyszínen szervezte meg a hétvégén a Magyar Élelmiszerbank Egyesület hagyományos karácsonyi adománygyűjtő...
Egyre optimistábbak a magyarországi vállalkozások a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet októberi felmérése...
A kukorica árában már nem látható tartalék, és a búzáé is alig nőhet Fórián Zoltán, az Erste Bank Agrár Kompetencia Központjának vezetője szerint.
Áder János köztársasági elnök díszebéden látta vendégül az EuroSkills magyar résztvevőit és felkészítőiket.
Ukrajnában még le sem zárult a betakarítási szezon, de már így is rekordmennyiségű gabona került a tárolókba – írta az MTI.
A mezőgazdaság idén is jelentős mértékben járulhat hozzá GDP növekedéshez a mezőgazdaságért felelős államtitkár várakozása szerint – közölte az Agrárm...
A Visegrádi Négyek (V4) agrárkamarái szerint garantálni kell az uniós finanszírozás folytonosságát, beleértve a gazdálkodóknak nyújtandó kifizetéseket...

A Magyar Országos Horgász Szövetség Tisza-tavi Kirendeltsége több ponton is módosította a helyi horgászrendet.
Komoly aggodalmat kelt a sertéstenyésztőkben a Thaiföld és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi megállapodás.
A hatóságok újabb afrikai sertéspestissel fertőzött vaddisznót találtak Spanyolországban.
Több hullámban érkezik hideg levegő hazánk fölé, de nem nagyon fog csapadékot hozni.
A halak fogyasztása világszerte az étrend egyik legértékesebb eleme, hiszen alacsony zsírtartalmúak, és kiváló minőségű fehérjeforrások.