MENÜ

Címke: árutőzsde

Hírek > Gazdaság 2019.01.28.

High-tech árukereskedelem a szomszédban

Ukrajna egy kormánydöntés alapján blockchain-technológiára alapozott mezőgazdasági árutőzsdét vezet be idén tavasszal. Ötéves megtérülési idővel számolnak - írta a nak.hu. Északkeleti szomszédunk agrárexportja rekordot döntött 2018-ban.

Hírek > Növénytermesztés 2018.02.13.

Felfelé ível a búza és a kukorica ára

Kedvezően indult az év a szántóföldi növénytermesztők szempontjából, a búza és a kukorica is drágult a hazai és a világpiacon egyaránt – írta a Magyar Idők keddi számában. A korábbi nagy kedvencnek számító repcemag ugyanakkor veszített értékéből, a visszaesés a bőséges idei terméskilátásoknak tudható be.

Hírek > Gazdaság 2017.08.23.

Alakul az afrikai árutőzsde

Mezőgazdasági termékek exportközpontjának kialakításába, s ehhez kapcsolódóan agrártermékek árutőzsdéjének szervezésébe kezdett egy startup Nigériában – írja a Világgazdaság. A tervek szerint 2018-ra elkészülő létesítmény feldolgozóüzemeket, raktárakat egyaránt magában foglal majd.

Hírek > Gazdaság 2017.05.30.

Kiskapukon bújhat be a GMO-lobbi

Bár az Európai Unió megpróbálja szigorú keretek közé szorítani a génmódosítást, több új, egyelőre kísérleti fázisban lévő eljárás is létezik, melyekkel könnyen kikerülhetik a GMO-szabályokat a vállalatok – írja a Magyar Idők keddi száma. A szakemberek a legmodernebb technológiák alapos vizsgálatát sürgetik, a kockázatok feltérképezése nélkül ugyanis beláthatatlan következményei lehetnek az új hibridek termesztésének.

Hírek > Gazdaság 2017.05.26.

Uniós forrásaink nagy része a közös agrárpolitikának köszönhető

A 2020-ig Magyarországra érkező európai uniós források több mint 36 százaléka az unió Közös Agrárpolitikájának (KAP) köszönhető – mondta Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT) csütörtöki ülésén, Budapesten – közölte az MTI.

Hírek > Gazdaság 2017.05.26.

115 milliárdot fizettek ki eddig idén, nyáron a pályázatokról is lesz döntés

A Magyar Államkincstár 2017-ben eddig 115,6 milliárd forint agrár- és vidékfejlesztési támogatást utalt át az ügyfeleknek, miközben ütemtervet határozott meg az irányító hatóságként működő Miniszterelnökség is az 1300 milliárd forintos Vidékfejlesztési Program beruházási pályázatainak elbírálásához. Pályázati eredmények dömpingjére számíthatunk a nyáron.

Hírek > Gazdaság 2017.05.26.

Újabb évfolyam FAO ösztöndíjas végzett nálunk

33 hallgató kapja meg diplomáját a Magyar Kormány, valamint az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által létrehozott közös ösztöndíj program keretében. A végzősöket május 25-én a Földművelésügyi Minisztériumban köszöntötték.

Hírek > Gazdaság 2017.05.25.

Ázsiai piacok nyílnak meg magyar agrártermékek előtt

Megnyílt a Fülöp-szigeteki piac három magyar húsüzem előtt, egyedi akkreditációjuk tanúsítványát kedden adta át Fazekas Sándor földművelésügyi miniszternek Emmanuel Pinol, a Fülöp-szigetek agrárminisztere Budapesten – tájékoztatta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) szerdán az MTI-t. Irán is érdeklődik a magyar gabona-, zöldség- és gyümölcsvetőmag, valamint a növényvédő és rovarirtó szerek iránt.

Szakfolyóirat > 2015/08 > Gazdaság búza Kukorica árutőzsde

Hőhullám – árhullám

Június végéig szűk sávban mozogtak a kukorica és búza árfolyamok a párizsi tőzsdén, de amint megérkezett az első tartós hőhullám, rögtön meredek emelkedésbe kezdtek az árak. Kritikus fejlődési ciklusban érte a trópusi hőség a tengerit, így itt az árfolyamok szárnyalása is intenzívebb volt. A pánik július első napjaiban érte el a csúcspontját, amikor már éjszaka is rekord melegeket mértek Európa-szerte. Az érkező hidegfront megnyugtatta a kedélyeket, de így is 15–20 euróval kerültek feljebb a kukoricaárak és 8-9 euróval a búzaárak az egy hónappal ezelőtti értékekhez képest.

Szakfolyóirat > 2015/05 > Gazdaság OTP Gabonapiac árutőzsde

Beindul a gabonapiac

Itt a tavasz, kezdődnek a munkák a földeken és ezzel párhuzamosan élénkül a forgalom a határidős gabonapiacokon. Tavaly ilyenkor minden piaci szereplő kelet felé figyelt, az orosz-ukrán konfliktus következményeit találgatta. Az árak az egekbe szöktek, a gazdák magas őszi eladási árakban reménykedtek. Az időjárás másképpen gondolta, szinte minden termőterületen rekord betakarítást hozott az év, a tavasz végétől az árak összeomlásszerű zuhanásnak indultak.

Szakfolyóirat > 2013/10 > Szántóföld búza Kukorica Szója

Negatív ártrend az olajnövény-ágazatban

Az olajnövények globális termelése minden korábbit felülmúlhat a 2013/2014. gazdasági évben, akár túlkínálatot is okozva a világpiacon. Ez a készletek feltöltődését és a terményárak további csökkenését eredményezheti, aminek már érzékelhető jelei vannak a folyó évi szezon kezdetén is.

Szakfolyóirat > 2017/06 > Gazdaság eurózóna foglalkoztatottság Infláció

A korábbi várakozások ellenére gyorsul az eurózóna növekedése, ez a hazai exportőrök számára is jó hír

Bár a korábbi várakozások arról szóltak, hogy a gyenge euró és az alacsony olajár kedvező hatásának kifutásával az eurózóna gazdasága érdemben lassulni fog, éppen ellenkező irányú folyamatok indultak meg. A bizalmi indexek csúcsközelben, új csúcson a foglalkoztatottság, pozitívba fordult a hitelfelvétel, emelkedésnek indult az építési engedélyek száma, ami jól tükrözi a lakossági bizalom erősödését. A francia elnökválasztás eredménye nyomán pedig egy jelentős bizonytalansági tényező is eltűnt az európai politikából, ami várhatóan az üzleti bizalom további erősödését támogatja. Úgy tűnik, az elmúlt néhány év döcögős növekedését a korábbinál lendületesebb és több lábon álló bővülés válthatja fel, melybe már a beruházások élénkülése is bekapcsolódik. Az Európai Bizottság tavaszi prognózisában felfelé módosította növekedési előrejelzését a régóta ilyen kedvezőnek nem látszó gazdasági kilátások fényében. 

Szakfolyóirat > 2017/06 > Gazdaság termelői szerveződések termelői csoportok mezőgazdasági termelők

JÓ ÚTON HALADUNK ?

A termelők jelenleg hátrányban vannak a nyugati versenytársaikkal szemben, ami elsősorban a nagyobb szervezettség hiányából fakad. Arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen lépések történnek, illetve kellene hogy történjenek a TÉSZ-ek, BÉSZ-ek és termelői csoportok ösztönzésére, melyek a hátráltató és melyek a fejlődést elősegítő irányok a szerveződések számának növeléséhez avagy a meglévők sikeres működéséhez.

Szakfolyóirat > 2017/07 > Gazdaság bioetanol kukoricafeldolgozás Kukorica

Jó úton haladunk?

A bioetanol-gyártás az elmúlt másfél évtizedben hazánkban komoly sikereket ért el, szerepünk Európában jelentős. A hazai bioetanol és társtermékei kukoricából készülnek, évi kb. 2,0 millió tonna kerül feldolgozásra. A főtermék mellett képződő DDGS, CGF és még néhány termék is jelentős hozzáadott értéket képviselnek a natúr takarmánykukoricához képest. A gyártással csökkennek a kukoricafelesleggel járó gondjaink is. A bioetanol-gyártást mindezek ellenére kezdettől fogva komoly kritikák is érik, ezek újabban EU-s fórumokon is hangot kapnak. A piac szereplőinek segítségével utánajártunk a bio-etanol szegmensét érintő legaktuálisabb tudnivalóknak.

Szakfolyóirat > 2017/11 > Gazdaság Agrárgazdaság Gazdaság Mezőgazdaság

Az MNB ismét gyengítette a forintot, akár két évig is zérus közelében maradhatnak a BUBOR hozamok

Az MNB Monetáris Tanácsa szeptemberi ülésén a hitel- és betétkamatokat csökkentő és az árfolyamot gyengítő döntéseket hozott az euróval szemben korábban 301,5-ig erősödő forint miatt. Az MNB arra is figyelmeztette a piacot, hogy a BUBOR kamatok várhatóan legalább egy, de akár két évig is zérus körül maradhatnak, valamint újabb eszközök bevezetését helyezte kilátásba arra az esetre, ha a BUBOR vagy a hosszú hozamok mégsem csökkennének. Ezen túl a közelmúltban azt is elmondta a jegybank, hogy akár 7 évig is alacsonyabbak lehetnek a kamatok az inflációnál.

Szakfolyóirat > 2017/11 > Gazdaság Agrárgazdaság Gazdaság Mezőgazdaság

Jó úton haladunk?

Az utóbbi években folyamatosan nőtt a mezőgazdasággal foglalkozó vállalkozások hitelállománya, holott korábban a vállalkozások óvatosan kezelték a hitelkérdést, csak nagyon nehezen, mondhatni kényszerből váltak adóssá. Napjainkban a termelés korszerűsítésére irányuló elképzelésekhez a banki finanszírozási szándék biztosított, kijelenthetjük, hogy a pénzintézeteknél fontos szerepe van az agrárium finanszírozásának. Dr. Kapronczai István agrárközgazdász elemzését követően, pénzintézeti oldalról tárjuk fel e fontos szerep körülményeit, a termelői célokat szolgáló elképzeléseket.

Szakfolyóirat > 2017/12 > Gazdaság Agrárgazdaság Gazdaság Mezőgazdaság

Jó úton haladunk?

Hároméves kutatás-fejlesztési program kezdődik azért, hogy teljes egészében kiváltható legyen az importból származó génmódosított szója a hazai takarmányokból – jelentette be a földművelésügyi miniszter a múlt hónapban. Dr. Fazekas Sándor elmondta, a program végső célja a GMO-mentes élelmiszerlánc kialakítása, ennek része a hároméves kutatás-fejlesztési terv, amelyre 8 milliárd forint fordítható majd.

Szakfolyóirat > 2018/01 > Gazdaság Agrárgazdaság Gazdaság Mezőgazdaság

Továbbra is van mozgástér a költségvetésben, de a hiány és adósságpályát övező felfelé mutató kockázatok óvatosságra inthetik a kormányt a költekezés terén

A Nemzetgazdasági Miniszter év eleji tájékoztatása szerint a költségvetés ESA módszertan (ami alapján az EU számára adatokat szolgáltatnak az országok) szerint számított GDP-arányos hiánya 2% körül lehet az év végén, míg a GDP-arányos államadósság 74,5%-ra csökkenhet 2017 végére (76% 2016-ban), az Eximbank figyelembevételével együtt.

Szakfolyóirat > 2018/01 > Gazdaság Agrárgazdaság Gazdaság Mezőgazdaság

Olajmagvak termelése: folyamatos kereslet, kecsegtetőbb jövedelmezőség

A főbb olajnövények vetésterületének növekedése Magyarországon elsősorban a termelés gabonaféléknél kedvezőbb jövedelmezőségével magyarázható. A növényolajok globális kereslete gyors ütemben nő, amivel a kínálat az utóbbi években nehezen tudott lépést tartani. Az uniós közvetlen támogatások 2020 utáni visszavágása azonban a regionális versenytársak pozícióját erősítheti és megállíthatja a hazai terület bővülését.

Szakfolyóirat > 2018/02 > Gazdaság Agrárgazdaság Gazdaság Mezőgazdaság

Folytatódhat a régió gyors növekedése 2018-ban

A 2016. évi átmeneti lassulás után 2017-ben jelentősen gyorsult a visegrádi négyek gazdasági növekedése és ismét elérte a 4%-ot. Külön jó hír, hogy a növekedést egyszerre húzza az export, a fogyasztás, a beruházások és azon belül is a magánberuházások bővülése. Előretekintve 2018 hasonlóan ígéretesnek tűnik, maradhat az erős, 3,5–4% közötti, széles bázisú növekedés.

Szakfolyóirat > 2018/05 > Gazdaság Agrárgazdaság Gazdaság Mezőgazdaság

Mérlegen a magyar élelmiszeripar – Interjú Éder Tamással

Az előzetes adatok szerint kis mértékben nőtt a magyar élelmiszeripar teljesítménye 2017-ben, de a jövedelmezőség valószínűleg gyengébb volt az ágazatban, mint az előző évben. Az ágazat teljesítményét azonban összevontan értékelni rendkívül nehéz, mivel igen széles az a tevékenységi kör, amit a magyar élelmiszer-feldolgozó ágazat magában foglal.

Szakfolyóirat > 2018/05 > Gazdaság Agrárgazdaság Gazdaság Mezőgazdaság

Az orosz mezőgazdaság, a kimeríthetetlen növekedési lehetőségek tárháza

Furcsa kimondani, de az Európai Unió 2014-es korlátozó intézkedései az orosz mezőgazdaságra kimondottan pozitívan hatottak, annak látványos fejlődését eredményezve.  Az embargó miatt az önellátás fejlesztésére hatalmas beruházások indultak meg, ami a mezőgazdaság intenzifikációját, hatékonyságának javulását indította el Oroszországban. 

Szakfolyóirat > 2018/07 > Gazdaság Agrárgazdaság Gazdaság Mezőgazdaság

A jegybank szerint 5–8 negyedéves időhorizonton nem tartható fenn a jelenlegi laza monetáris politika

A várakozásokkal összhangban változatlanul hagyta a monetáris kondíciókat júniusi ülésén az MNB, de a sajtóközlemény üzenete érdemben megváltozott. A jegybank továbbra is kitart amellett, hogy a laza monetáris kondíciók konzisztensek az inflációs cél elérésével, ugyanakkor elismerik, hogy a jelenlegi monetáris kondíciók nem tarthatóak fenn 5-8 negyedéves időhorizonton.

Szakfolyóirat > 2018/07 > Gazdaság Agrárgazdaság Gazdaság Mezőgazdaság

Agrárvegyipari fúziók és aggódó mezőgazdasági termelők

Kína (és Brazília) lassuló gazdasági növekedése és az elmúlt évek növekvő élelmiszertermelése a globális agrobusiness romló jövedelmezőségével párosult. A terményárak is csökkentek, a farmerek pedig kevesebbet költenek inputokra (beleértve a genetikailag módosított vetőmagokat is). Ennek ellensúlyozására a meghatározó vetőmag-, vegyszer- és műtrágyagyártó vállalatok nem voltak képesek elégséges innovatív terméket előállítani. Így marad az egyetlen lehetőség, a konszolidáció folytatása annak reményében, hogy meggyőzik a részvénytulajdonosokat arról, hogy ezzel visszavágják a termelési költségeket és fenntartják a növekvő árbevételt, ezzel párhuzamosan az elvárt profittermelést is.

Szakfolyóirat > 2018/11 > Gazdaság Agrárgazdaság Gazdaság Mezőgazdaság

Erős és várhatóan tartós lendületben a vállalati hitelezés

Miután a globális pénzügyi válság elérte 2008-ban Magyarországot, a vállalati hitelezés gyorsan csökkenő pályára állt. Ez nem csoda recessziós időszakban, amikor a vállalati piacok mérete csökken, ugyanakkor Magyarországon – és számos mély válságon átesett régiós gazdaságban – a hitelbővülést a 2013. évi növekedési fordulat sem hozta el.

Szakfolyóirat > 2019/01 > Gazdaság Agrárgazdaság Gazdaság Mezőgazdaság

2018-ban 1 milliárd forinttal nőtt a díjtámogatott biztosítások forrása

Magyarországon 2012-től részesülhetnek uniós forrású mezőgazdasági biztosítási díjtámogatásban a termelők. Ennek bevezetését az tette lehetővé, hogy kialakításra került a mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer – az agrárkárenyhítési rendszer, mint első pillér mellett – második pilléreként a díjtámogatott növénybiztosítási konstrukció.

Szakfolyóirat > 2019/04 > Gazdaság Agrárgazdaság Gazdaság Mezőgazdaság

A globális növekedési kilátások romlása irányváltást hozott a Fed és az EKB monetáris politikájában

2018 második felében fokozódtak a globális növekedési kilátások romlásával kapcsolatos aggodalmak, részint az USA és Kína között feszülő kereskedelmi háború következményei, részint egyedi, ország- vagy térségspecifikus tényezők miatt. A világ vezető jegybankjai ezzel összhangban az év elején még szigorodó monetáris politikát hirdető kommunikációjukat az év végéhez közeledve sokkal óvatosabb hangvételűre cserélték. Ezt követően idén márciusban az EKB újabb, hitelezést támogató program, míg a Fed a további szigorítás szüneteltetése mellett tette le a garast.

Szakfolyóirat > 2020/02 > Gazdaság Agrárgazdaság Gazdaság Mezőgazdaság

2019-ben 5% körüli ütemben bővülhetett a hazai gazdaság

A külső környezet gyengélkedése egyelőre nem hagyott nyomot a hazai gazdaság teljesítményén, a GDP 2019-ben is robusztus ütemben bővült. Bár a negyedik negyedéves adatok még nem ismertek, de az éves növekedés elérhette a 4,9%-ot. 2020-ban 3,5% környékére lassulhat a GDP bővülése az állami beruházások csökkenése és a gyenge európai kereslet miatt. Ráadásul a növekedés nemcsak erős, hanem fenntartható is, a költségvetés hiánya mérsékelt, az államadósság/GDP ráta csökkenő. A makrogazdasági változók közül az infláció érdemel kiemelt figyelmet, hiszen elérte a jegybank inflációs célsávjának felső, 4%-os határát. Bár az inflációs kockázatok felfelé mutatnak és a forint is sokat gyengült, a legvalószínűbb mégis az, hogy februártól várhatóan ismét csökkenésnek indul az áremelkedés üteme, így a jegybank az idén jó eséllyel nem változtat az irányadó kamaton.

Szakfolyóirat > 2020/02 > Gazdaság Agrárgazdaság Gazdaság Mezőgazdaság

A fenntartható élelmiszerellátás kihívásai az élelmiszer/bioüzemanyag és a biodiverzitás/monokultúra kérdéseire kihegyezve

Napjaink legnagyobb kihívása, hogy tudunk-e 9-10 milliárd ember számára fenntartható élelmiszerellátást biztosítani változó étrend mellett, illetve elegendő energiát termelni az ökoszisztéma megőrzésével, miközben az energia- és vízigény 35-35%-kal, az élelmiszer iránti kereslet pedig 60%-kal nő világszerte 2016 és 2050 között.

Szakfolyóirat > 2020/07 > Gazdaság Agrárgazdaság Gazdaság Mezőgazdaság

Repcepiac: szélcsendben a hullámok után

Amíg a repceolaj és közvetetten a repcemag piacán az év elején még az árak további, egyre gyorsuló emelkedésére volt kilátás, a globális koronavírus-járvány teljesen felborította a kereslet-kínálati viszonyokat. A kereslet visszaesése nyilván átmeneti, a lanyha érdeklődés időszakának hossza azonban több nehezen kiszámítható tényező függvénye.

Szakfolyóirat > 2020/08 > Gazdaság Agrárgazdaság Gazdaság Mezőgazdaság

Élelmiszergazdasági külkereskedelem: digitális lábnyomon-követhetőség

Magyarország az élelmiszergazdasági termékek nettó exportőre. Célpiacainak többségén a kereslet már rövid távon alapjaiban megváltozik. Az exportpozíciók megőrzése az értékláncok szervezettségének erősítése és működésük átláthatóságának javítása nélkül aligha lehetséges. Potori Norbert cikkét követően a főbb exportpiaci szegmensek hazai képviselői nyilatkoznak a témában.

Szakfolyóirat > 2020/08 > Gazdaság Agrárgazdaság Gazdaság Mezőgazdaság

Búzapiaci kilátások: visszafogottabb várakozások, nyomott árak

Jóllehet, a világ idei búzatermésére vonatkozó becslésekből a nemzetközi elemző műhelyek hetek óta óvatosan farigcsálnak, többségük még mindig történelmi csúcstermést vizionál. De ha nem is születne újabb rekord, az már bizonyosnak tűnik, hogy a júliustól elindult új szezonban a kínálat jócskán meghaladja majd a keresletet, ezért az egyébként is tetemes tartalékok tovább duzzadnak.

Szakfolyóirat > 2021/01 > Gazdaság Agrárgazdaság Gazdaság Mezőgazdaság

Piaci trendfordulók és a kínai kapcsolat

Takarmányárak a magasban, felvásárlási árak a mélyben – ki gondolta volna tavaly januárban, hogy a sertéstartás ilyen hamar ismét hullámvölgybe kerül? Akkor úgy tűnt, Kína sertéshús iránti éhsége még évekig biztos jövedelemmel kecsegtet, a hazai állattartók számára áttételesen. A piaci történések azóta éles fordulatot vettek… és a szálak többsége megint csak Kínába vezet.

Szakfolyóirat > 2021/03 > Gazdaság agrárvállalkozás cégvásárlás befektetés

Agrárcéget vegyenek – kinek és mennyiért érdemes befektetni?

December elején tartott online konferenciabeszélgetést a Takarékbank Agrárcentrum „Beköszöntött a túlárazás korszaka? Mennyit ér valójában egy agrárcég?” címmel. Ezzel kapcsolatban kerestük meg Hollósi Dávidot, a Takarékbank Zrt. Agrár Üzletágának ügyvezető igazgatóját, hogy mondja el, mi változott az eltelt közel 3 hónap alatt.

Szakfolyóirat > 2021/07 > Gazdaság Agrárgazdaság Gazdaság Mezőgazdaság

Stratégiai elemek az agrárgazdaságban III. – Transzparens agrárgazdaságot segítő ágazati szabályozások

Az Agro Napló stratégiai tervezés elemeivel foglalkozó összeállításának harmadik – és egyben befejező – részében azokkal a szabályozási elemekkel foglalkoznak a felkért szakértők, amelyek leginkább igénylik a transzparenciát, az átláthatóságot. Ezek a földbirtokpolitika, a támogatási- és hitelrendszer, az adózás, illetve az együttműködések, kooperációk. Ne gondoljuk ugyanakkor azt, hogy a stratégiai tervezés egyéb elemeinek, de akár az élelmiszer-termelésnek és -forgalmazásnak ne lennének átláthatósági követelményei.

Szakfolyóirat > 2022/04 > Gazdaság Agrárgazdaság Gazdaság Mezőgazdaság

Oгонь!

A szomszédunkban orosz nyelvű tűzparancsok hangzanak, elképesztő a pusztítás, a fegyvergyártók élesben tesztelik új termékeiket. A 21. században. Az új világ, amibe a pandémia repítette az emberiséget, újabb oldalait mutatja az agrárium számára is.

Szakfolyóirat > 2022/04 > Gazdaság Agrárgazdaság Gazdaság Mezőgazdaság

Állattenyésztési monitoring

Már a 2020-as és a 2021-es AgrárTrend Index-felmérések is helyesen jelezték előre, hogy termékpályánként eltérően, de nagyon nehéz év elé néz a magyar állattenyésztés és állatitermék-előállítás. Az alkalmazkodási kényszer 2022-ben sem lesz enyhébb, hiszen a takarmány­árakon túl a madárinfluenza és az afrikai sertéspestis ugyanúgy érezteti hatását, mint korábban. A globális folyamatok lokális alkalmazkodási kényszert szülnek: a két betegség ugyanis nemcsak közvetlenül Magyarországra, hanem Európa egészére hatással volt.

Szakfolyóirat > 2022/06 > Gazdaság Agrárgazdaság Gazdaság Mezőgazdaság

Zöldhitelezés a mezőgazdaságban – II. rész: A hazai zöld kondíciójú agrárhitelezés lehetőségei és a zöldhitelezés elvárásai

A zöldhitelezés nemzetközi gyakorlata jelenleg két jól azonosítható megközelítésen alapszik. Az egyik lehetőség a fenntarthatósági teljesítmény meghatározott, lehetőség szerint számszerűsített javulását veszi alapul, míg a másik adott cél elérését támogató, biztosító feltételek (ideális esetben küszöbértékhez kötötten) teljesülését veszi alapul. Tekintettel, hogy az EU-szabályzói, szakpolitikai keretek és a hazai pénzügyi felügyelet is ez utóbbi megközelítését hangsúlyozza, a továbbiakban mi is ennek részleteit bontjuk ki.

Szakfolyóirat > 2023/05 > Gazdaság Agrárgazdaság Gazdaság Mezőgazdaság

Az AVHGA kezességvállalása továbbra is segíti a mezőgazdaság finanszírozását

A hitelezési feltételek javítását teszi lehetővé az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) kezességvállalása, az átmenetileg pénzügyi nehézségekkel küzdő gazdálkodók esetében is. Az alapítványi garancia igénybevételével a vállalkozások számára elérhetővé válnak a banki források, akár ingatlanfedezet bevonása nélkül is. Az Alapítvány ügyvezető igazgatójával, dr. Herczegh Andrással beszélgettünk az agrárium helyzetéről és az AVHGA kezesség nyújtotta lehetőségekről.

Szakfolyóirat > 2023/11 > Gazdaság Agrárgazdaság Gazdaság Mezőgazdaság

Az AVHGA támogatja az agrárfinanszírozás stabilitásának megőrzését

Az agrárium beruházásainak ösztönzésére jelentős források állnak rendelkezésre, miközben a banki finanszírozás mindig kulcsszerepet játszik az ágazatban. A mezőgazdaságnak azonban az elmúlt időszakban több kihívással is szembe kellett néznie, amelyek hatást gyakoroltak a vállalkozások napi működésére. Az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) ügyvezető igazgatójával, dr. Herczegh Andrással beszélgettünk.

Oldalak: 1 / 35
1 2 3 4 5 6 ... 35