Újabb két pályázat a Magyar Falu Programban

Agro Napló
Két új pályázat jelent meg a Magyar Falu Program keretében, óvodák játszóudvarai és nyilvános játszóterek újulhatnak meg a magyar kistelepüléseken, valamint a közterületek karbantartásához szükséges eszközöket is vásárolhatnak a magyar falvak – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Gyopáros Alpár a kormányzati hírportálon közzétett ismertetőben arról tájékoztat, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő játszóterek felújítását, építését, valamint az óvodai játszóudvar és kültéri játékok, eszközök vásárlását teszi lehetővé az "Óvodai játszóudvar és közterületi játszótér fejlesztése" alprogram. Egy-egy fejlesztésre maximálisan 5 millió forint támogatási összeg igényelhető, a pályázati keret 2 milliárd forint.

A "Közterület karbantartását célzó eszközbeszerzés" elnevezésű alprogram a belterületi közterületek megfelelő karbantartásához, közparkok, járdák, járda melletti zöldterületek, emlékhelyek fenntartásához, gondozásához járul hozzá új eszközök, munkagépek beszerzésén keresztül. A helyhatóságok által maximálisan igényelhető támogatási összeg 15 millió forint, az alprogramra pedig 3 milliárd forint áll rendelkezésre.

A most induló két alprogramra együttesen 5 milliárd forint forrást biztosít a kormány. A pályázati kiírások április 20-án jelentek meg a kormany.hu weboldalon, a benyújtásra május 20. és június 19. között lesz lehetőség.

A kormánybiztos emlékeztetett: a kormány célja a falvak népességmegtartó erejének javítása, hogy azok ismét vonzóvá váljanak a fiatalok, a családok és a letelepedni vágyók körében. A kistelepülési életkörülményeket fejlesztő Magyar Falu Programban a pályázat benyújtására jogosultak az 5000 vagy ennél kevesebb lakosú települések önkormányzatai vagy önkormányzati társulásai – közli az ismertető.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!