Túl sokan pályáztak juh- és kecsketartó telepre, felfüggesztik a pályázatot

Agro Napló
A rendelkezésre álló forrás kimerülése miatt a „Juh- és kecsketartó telepek korszerűsítése” című pályázat felfüggesztéséről döntött az Irányító Hatóság – tájékoztatott a Miniszterelnökség. A közel 4 milliárd forint keretösszegű pályázatra eddig több mint 9 milliárd forint forrásigény érkezett. A támogatási kérelmeket január 20-ig lehet beadni.

A „Juh- és kecsketartó telepek korszerűsítése” című pályázatra a mezőgazdasági mikro-, kis- és közepes méretű termelővállalkozások 2016. május 20-tól kezdhették meg támogatási kérelmeik benyújtását. Az Irányító Hatóság közleménye értelmében erre legkésőbb 2017. január 20-ig lesz lehetőségük. Ezt követően a felhívást – a forráskeret kimerülése miatt – felfüggesztik.

A juh- és kecsketartó gazdaságok versenyképességének javítását, az ágazat foglalkoztatotti számának növelését, valamint az új, innovatív és környezetbarát technológiák elterjesztésének támogatását elősegítő projektek sikeres megvalósulása érdekében fontos, hogy az ügyfelek részletesen tájékozódjanak a pályázati követelményekről és a felfüggesztést megelőzően gondoskodjanak a támogatási kérelem véglegesítéséről, illetve benyújtásáról.

A felfüggesztésről és a pályázati felhívás részleteiről a pályázat honlapján olvasható bővebb tájékoztatás.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!