Mégis népszerű a kémia?

Agro Napló
Kifejezetten jól teljesítenek a magyar középiskolások egy nemrég indult online kémiaverseny adatai alapján. A diákok döntő többsége ugyanis jól oldotta meg a feladatokat, amelyeket a verseny szervezői a mindennapi életből vettek. Magyarország első internetes kémiaversenyének reménykeltő statisztikái.

A természettudományos tantárgyak, azon belül is a kémia ugyan továbbra sem vezeti a népszerűségi listát, azonban komoly bizakodásra adnak okot egy nemrég indult internetes verseny első fordulójának eredményei. A Laborkaland Online (www.laborkaland.hu) elnevezésű játék statisztikái azért is biztatóak, mert ezt a versenyt nem csak az elitnek, a „zseni” kémikusoknak hirdették meg, hanem minden olyan diáknak is, akit érdekel, hogyan működik a világ körülöttünk.

A kémia rossz megítélésére némileg rácáfolt a Laborkaland statisztikája, miszerint a diákok több mint fele (53,8%) legalább 75 százalékosan, vagy annál jobban oldotta meg a feladatokat, az összes jelentkező 25 százaléka (!) pedig gyakorlatilag hiba nélkül, kitűnően végezte el a teszteket, amelyeket maga a rendszer értékelt ki.

Mindez arra is bizonyíték, hogy új megközelítéssel, a mindennapi életből vett példákon keresztül a diákok sokkal jobban motiválhatók, és jobban bevonhatók a feladatok megoldásába, a kémia alaptörvényeinek megismerésébe.

A középiskolásoknak többek között a következő kérdésekre kell választ találniuk a kémia segítségével: hogyan készítettek fagylaltot a mélyhűtő feltalálása előtt, miért sózzuk az utakat, miért veszélyes a gőz a fürdőszobában, ha nem vigyázunk, hogyan lesz szappan a panírból, illetve hogy miért nem fő meg a bableves a Himaláján?

Az internetes oktatási versenybe a tanárok is bekapcsolódtak, a több száz regisztrált játékos 18 százaléka ugyanis pedagógus, akik az órai munkához ötleteket meríthetnek a játékból. Külön öröm, hogy az internetes kémiaversenyre rengeteg vidéki diák jelentkezett (a regisztráltak közel 60 százaléka), és nem csak a nagyvárosokból, hanem számtalan kisebb településről is neveztek (Almásfüzitőtől Etyekig, Ipolyszögtől Nógrádmarcalig).  A Laborkaland Online legfontosabb feladata pontosan az, hogy minél több diák csodálkozhasson rá a kémia világára. Az internet kitűnően alkalmas erre a célra, hiszen itt bárki hozzáférhet a feladatokhoz, tesztsorokhoz.

Éppen ezért a versenyt elindító és működtető WESSLING laboratórium közhasznú kft-je az első forduló sikere után arra bíztat minden középiskolást, hogy vegyen részt a játékban, a Laborkaland Online egyik legnagyobb előnye ugyanis, hogy a verseny időszakában (2015 novemberétől 2016 áprilisáig) bármikor be lehet kapcsolódni, és megoldani az egyszerű, feleletválasztós teszteket.

Nem tét nélküli a küzdelem, a legjobban teljesítő harminc diák ugyanis májusban részt vehet az interaktív oktatónapon: bejuthat egy igazi vizsgálólaboratóriumba, és kísérletezhet a Csodák Palotájában.

További infók a versenyről:

https://www.laborkaland.hu/mod/page/view.php?id=4

http://laboratorium.hu/panirbolszappanlaborkalandonlinemasodikfeladat

http://laboratorium.hu/netkemiahetkoznapicsodakonline

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!