Magyarországnak 1,9 milliárd euróval több jut a mezőgazdaságra a KAP-forrásokból

Agro Napló
Magyarországnak 1,9 milliárd euróval jut több forrás 2014-2020 között az unió Közös Agrárpolitikájának (KAP) költségvetéséből, mint 2007-2013 között - közölte Czerván György szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.

 A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára emlékeztetett: a Horvátországgal kibővült unió költségvetése a 2014-2020 közötti időszakra 3,5 százalékkal, a KAP pénzügyi kerete pedig ennél is nagyobb mértékben, 11 százalékkal csökkent az előző, 2007-2013 közötti időszakhoz képest.

    Czerván György aláhúzta: Magyarország részesedése a KAP költségvetéséből ugyanakkor 2,4 százalékról 3,2 százalékra emelkedett. Így az ország éves közvetlen támogatási kerete 1,27 milliárd euró lesz. Mindez azt jelenti a gazdálkodók számára, hogy a közvetlen kifizetések szintjét Magyarországnak sikerült nagyságrendileg megőriznie.

    Az államtitkár közölte: 2014-2020 között az új KAP-rendszerben a tagállamoknak jóval nagyobb mozgástere nyílik a agrárpolitikai intézkedéseik megválasztására, amely növeli a szabadságot és a rugalmasságot.

    Czerván György jelezte: a közvetlen támogatások új rendszerével kapcsolatban több stratégiai döntést is meg kell hozni, mivel - az idei átmeneti évet követően - a 2015-től bevezetendő új KAP-modell kötelező és önkéntesen alkalmazandó elemeket is tartalmaz.

    Hozzátette, a kormány a legfontosabb kérdéseket már megtárgyalta és kialakította álláspontját. E szerint a KAP-reformról szóló megegyezés lehetővé teszi, hogy Magyarország 2021-ig tovább alkalmazza az egyszerűsített területalapú támogatások (SAPS) rendszerét. A kormány azért is tartja szükségesnek a SAPS 2021-ig történő fenntartását, mivel ez a gazdálkodók által alapjaiban ismert, jól bejáratott és működőképes rendszer - fejtette ki.

    Czerván György elmondta, a szakértők úgy számolnak, hogy a SAPS további alkalmazása nyomán a gazdálkodók hektáronként évente 214 euróhoz juthatnak. Ez a támogatás 2013-ban 230 euró volt, míg az idén várhatóan 227 euró lesz.

    A kormány határozott arról is, hogy az alaptámogatást csökkentő úgynevezett redisztribúciót Magyarországon nem alkalmazzák, mivel az jelentősen mérsékelné az alaptámogatás fajlagos értékét. Alkalmazni fogják ugyanakkor a degresszivitás elvét, ami azt jelenti, hogy 150 ezer euró felett legalább az alaptámogatás 5 százalékát el kell vonni. Ezt a kormány a nemzetgazdasági célok elérése, valamint a gazdasági folyamatok fehérítése érdekében tartja fontosnak - közölte.

    Czerván György elmondta azt is, a kormány indokoltnak tartotta a kisgazdaságok részére a tagállami önkéntes döntés alapján adható egyszerűsített támogatási konstrukció alkalmazását is. Ez a támogatási forma ugyanis Magyarországon a gazdálkodók mintegy 50 százalékát érinti várhatóan. Azok a termelők vehetnek részt ebben a rendszerben, akik évente 500 és 1250 euró közötti uniós támogatásra lennének jogosultak.

    Emellett a fiatal gazdálkodók 90 hektárig hektáronként 64 euró kiegészítő támogatást kapnak.

    Hozzátette, a termeléstől függő támogatásokra éves szinten, a számítások szerint, mintegy 191 millió euró jut. Ennek az összegnek az elosztása ágazattól és teljesítménytől függ majd.

Forrás: MTI

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!