Magyarország újra exportálhat baromfit Kínába

Agro Napló
Újraindulhat Kínába a magyar baromfitermékek exportja – számolt be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter keddi tárgyalása eredményei közt a hazai élelmiszeripart is érintő fejleményről. A tárcavezetőnek az ENSZ-közgyűlés aznap megnyílt csúcsszintű ülésszakán elsőként Vang Ji kínai külügyminiszterrel volt kétoldalú találkozója a minisztériumi közlemény szerint.

Szijjártó ismertetése szerint Kína a magyar mezőgazdasági termékek számára is egyre fontosabb piaccá válik. Korábban a nemzetközi szabályozások és a madárinfluenza-járvány miatt a magyar baromfiexportot le kellett állítani, de mostanra a kínai hatóságok is elismerték Magyarország madárinfluenza-mentességét. Az export újraindulása több száz millió dolláros bevételi lehetőséget jelent Magyarországon az ágazat számára - hangsúlyozta a miniszter, aki emellett bejelentette azt is, hogy a két fél megállapodott egy újabb közvetlen légi járat indításáról: a Budapest-Peking járat után jövő nyártól Budapest és Sanghaj között is közvetlenül lehet utazni és árut szállítani is.

Valamint szólt arról is, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításával kapcsolatos közös kínai-magyar beruházásnál a kivitelezés elvégzésére két konzorcium maradt versenyben, mindkettő kínai és magyar vállalatokból áll. Velük még zajlanak az ár- és műszaki tárgyalások, de ezek október első hetében le fognak zárulni, és a győztes konzorciummal még idén megkötik a kivitelezési szerződést annak érdekében, hogy 2023-ra a beruházás véget érjen. Bejelentette Szijjártó Péter azt is, hogy az első ízben megrendezendő nemzetközi kínai importkiállítás egyik díszvendége Magyarország lesz, Németország és Nagy-Britannia mellett. Ez nagyon komoly bemutatkozási lehetőséget jelent a magyar vállalatok számára Kínában.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!