Kis híján minden vidékfejlesztési pályázat megjelenik márciusig

Agro Napló
Két pályázat kivételével a Vidékfejlesztési Program összes felhívása megjelenik márciusig – mondta Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön, a kecskeméti Agrárkonferencián. Az államtitkár arról is beszélt, mely kiírások felfüggesztése várható januárban.

A Vidékfejlesztési Program 2016. évi tapasztalatairól, az idei évre várható tervekről, valamint a kifizető ügynökség új szervezeti rendszeréről tartott előadást 

Az előző év eredményességét jelzi, hogy már mintegy 1118 milliárd forint értékben jelentek meg vidékfejlesztési felhívások, ami a teljes keret 86 százalékát teszi ki. A gazdálkodók mára szinte az összes beruházási jellegű felhívást megismerhették és nagy részükre már a támogatási kérelmüket is elkezdhették benyújtani.

A 2017. évben a döntések meghozatalában, majd a kifizetések tekintetében várható dömping, hiszen – a projektek megvalósításával párhuzamosan – az előlegek és a végkifizetések felgyorsítása a kormányzati szándék – hangsúlyozta előadásában az államtitkár.

A folyamatban lévő szervezeti átalakítások már most is javulást hoztak a kifizetések gyorsításában. Ez 2016. utolsó heteiben meg is látszódott, hiszen a Vidékfejlesztési Programot érintően is megindultak az előlegfizetések. Az agrár-környezetgazdálkodást, valamint ökológiai gazdálkodást érintően 15 milliárd forint kifizetése történt meg.

Kis Miklós Zsolt kiemelte: a tapasztalatok szerint a Vidékfejlesztési Program pályázatai jól tükrözik a magyar gazdálkodók fejlesztési igényeit, hiszen két, három, olykor négyszeres túligénylés is mutatkozik a forrásokra. Ennek következtében az Irányító Hatóság ez idáig 8 pályázat felfüggesztéséről döntött, de a januári szakaszhatároknál – a keretösszegek kimerülése miatt – a juh- és kecsketartó telepek korszerűsítésére, az üveg- és fóliaházak, valamint a gomba- és hűtőházak létesítésére, korszerűsítésére kiírt pályázatok felfüggesztésére is sor kerül.

Természetesen ezen felül még számos pályázható forrás nyitott a gazdálkodók számára, amelyeket 2017-ben újabbak követnek. A tervek szerint idén már az összes fennmaradó pályázati felhívás, vagyis a teljes, közel 1300 milliárdos keret meghirdetésre kerül. Az Irányító Hatóság tervei szerint a legtöbb felhívás még idén márciusig megjelenik, csupán három – egyéb jogszabályalkotást igénylő – kiírás megismerése tevődik át a nyári időszakra.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!