Két Bács-Kiskun megyei telepen jelent meg a madárinfluenza

Agro Napló
Két, egymástól független és nagy távolságra lévő Bács-Kiskun megyei telepen, egy pecsenyekacsa törzsállományban és egy hízólúdtartó gazdaságban is madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma – közölte a élelmiszerlánc-biztonsági hatóság.

Az ismertetés kiemeli: a fertőzést tegnap délután erősítették meg a vizsgálatok, az érintett jászszentlászlói állomány felszámolása már gyanú alapján megtörtént, a császártöltési állományé pedig folyik. Ennek alapján az országos főállatorvos a magas kockázatú megyékben elrendeli a kötelező zártan tartást.

Két Bács-Kiskun megyei gazdaság állatainál is madárinfluenzára utaló tüneteket észleltek november közepén. A császártöltési, több mint 38 ezer pecsenyekacsa törzsállatot számláló állományban a tojástermelés drasztikusan visszaesett, emellett a takarmány és a vízfogyasztás is lecsökkent. Az állatok bágyadttá váltak és megemelkedett az elhullás. Ez utóbbi tüneteket tapasztalták a 620 egyedből álló hízólúd állományban is egy jászszentlászlói telepen. A Nébih laboratóriuma mindkét esetben a madárinfluenza vírus H5N1 típusának jelenlétét mutatta ki.

Az állategészségügyi szakemberek a jászszentlászlói állomány felszámolását már gyanú alapján megtették, a császártöltési állományé folyamatban van. A gazdaságok körül kijelölték a 3 kilométeres sugarú védőkörzeteket, valamint meghatározták a megfigyelési körzeteket is. Ezeken a területeken további vizsgálatok indultak, valamint életbe léptek a járványvédelmi, állatmozgatási korlátozások.

A kitörésekről az országos főállatorvos soron kívül tájékoztatta a partnerországokat, továbbá a ma zajló V4+4 országos főállatorvosi találkozó résztvevőit szóban is informálta. A nemzetközi kereskedelmet érintő aktuális információkról a Nébih tematikus aloldalán tájékozódhatnak az érintettek: 

A vonuló vadmadarak miatt – ahogy arra október végén, illetve a múlt héten is felhívtuk a figyelmet – a betegség fokozott veszélyt jelent a baromfiállományokra. A járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos. Az általánosan érvényes előírásokon túl a Nébih kockázatértékelése alapján magas kockázatúnak azonosított megyékben a kötelező zártan tartást is elrendeli dr. Bognár Lajos országos főállatorvos. Az érintett régiók: Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye teljes területe – tartalmazza a Nébih közleménye.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!