Jelentősen megugrott a sertésexport

Agro Napló
A hazai vágóhidakon hét százalékkal kevesebb szarvasmarhát, egy százalékkal kevesebb baromfifélét és négy százalékkal kevesebb sertést vágtak 2019 első negyedévében a 2018. január–márciusi időszakhoz képest – írja a Magyar Hírlap az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) legfrissebb jelentését elemezve. 

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján Magyarország 7,7 ezer tonna export mellett 1,1 ezer tonna élő szarvasmarhát importált 2019 első két hónapjában. Az export volumene hét százalékkal növekedett, az importé 45 százalékkal csökkent a 2018. január–februári értékhez képest. Az élőmarha-export főként Ausztriába, Törökországba és Koszovóba irányult, míg az import elsősorban Romániából, Hollandiából és Csehországból érkezett 2019. január–februárban. Magyarország élőmarha-exportjának több mint 65 százaléka került a fenti három célországba az év első két hónapjában.

A vágóhidakon 1,158 millió sertést vágtak le 2019 első negyedévében, 3,6 százalékkal kevesebbet, mint 2018. január–márciusban. Az élő sertés kivitelének volumene 45 százalékkal növekedett, míg az import 14 százalékkal csökkent a 2019. január–februári időszakban 2018 azonos időszakához képest. Az export 4,4 ezer tonna, az import 9,1 ezer tonna volt, azaz a behozatal több mint kétszerese volt a kivitelnek. Élő sertés főként Szlovákiából, Németországból és Csehországból érkezett, a kivitel nagyrészt Romániába, Ausztriába és Hollandiába irányult. Baromfiból 53,4 millió darabot vágtak 2019 első negyedévében, egy százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában. A levágott baromfi túlnyomó része csirke volt, amelyből 41,5 milliót vágtak, egy százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. A baromfivágáson belül a pulyka aránya 3,2, a kacsáé 17,4 százalék volt. Kacsából 9,3 milliót, libából 728 ezer darabot vágtak 2019 első negyedévében. A libavágás negyven százalékkal haladta meg az előző év alacsony értékét. Pulykából 1,7 milliót vágtak 2019. január–márciusban, 1,6 százalékkal kevesebbet, mint a bázisidőszakban.

A KSH adatai szerint Európában 2018-ban (Törökország nélkül) az 1192 millió darabot meghaladó csirkevágásával az Egyesült Királyság állt az első helyen, ezt követte Lengyelország és Franciaország – tartalmazza az AKI jelentése.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Az aszály miatt gazdag a pult

Az aszály miatt gazdag a pult

Az előző évi aszályos nyár csökkentette a takarmánynövények mennyiségét, így az állattartók több állatot küldtek a vágóhidakra – derült ki az Agrárgaz...

Jobb évre számítanak Mohácson

Jobb évre számítanak Mohácson

A tervezett szűk 50 milliárd forintos árbevételi tervet nem sikerült teljesíteni tavaly, az eredmény is negatív lett – mondta a Világgazdaságnak Pókos...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!