Hogyan őrizhető meg a sertések PRRS mentessége?

Agro Napló
Hosszú évek munkájának köszönhetően ez év elején sikerült elérni Magyarország mentességét a sertések reprodukciós zavarokkal és légzőszervi tünetekkel járó szindrómája (PRRS) betegségtől.

Ahhoz azonban, hogy ezt a kedvező állapot fennmaradjon és hazánk PRRS mentességét nemzetközi szinten elismertessük, továbbra is elengedhetetlen a tervszerű hatósági munka, és legalább ugyanolyan fontos a szigorúan jogszabálykövető, felelős állattartói magatartás – jelentette be a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A PRRS a sertéstartás egyik legnagyobb gazdasági veszteséget okozó fertőző betegsége. Becsült kártétele évente meghaladja a 2 milliárd dollárt a világon. Magyarországon a 2010–2013 közötti időszakban a fertőzés a sertéstelepek több mint negyedét elérte, igen jelentős gazdasági kárt okozva a sertéságazatnak, ezért 2014-ben sokszereplős, megfeszített PRRS mentesítési munka vette kezdetét hazánkban. Az elmúlt nyolc évben az állam mintegy 7 milliárd forinttal támogatta a mentesítési tevékenységet, illetve rajta keresztül a sertéságazat fajta- és technológiaváltásának folyamatát.

Számos más intézkedés mellett a kis- és nagylétszámú sertésállományokra egyaránt kiterjedő, éves szinten 80-100 ezer laboratóriumi vizsgálat elvégzésével sikerült elérni, hogy 2022 februárjában – utolsóként Csongrád-Csanád és Hajdú-Bihar megyék PRRS mentesítésével – az ország teljes területe mentessé vált a betegségtől. Noha ez vitán felül egy fontos mérföldkő a hazai állategészségügy történetében, korántsem a végső cél. A következő lépés ugyanis az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) által deklarált nemzetközi mentesség megszerzése, amelyre azonban egy évi folyamatosan fenntartott mentességet követően kerülhet sor – értesült a Nébih közleményéből az Agro Napló.

Fontos kiemelni, hogy a nemzetközi PRRS mentesség elérése jelentős mértékben a magyar sertéstartó gazdák hozzáállásán múlik, akiknek elsősorban az alábbi – a szakmai érdekképviseleti és tenyésztőszervezetek közreműködésével kidolgozott – előírásokkal kell tisztában lenniük és azokat betartaniuk.

  • Hazánkban a PRRS mentesség fenntartása szempontjából a legnagyobb veszélyt az import hízóalapanyag behozatala jelenti, ezért már nem lehet PRRS-sel fertőzött élő sertést külföldről Magyarországra beszállítani. (Ez alól csak az azonnali vágási célra történő szállítás jelent kivételt.)
  • Tenyésztési vagy továbbtartási célból csak mentes állományból szabad sertést beszállítani az országba, tizennégy napnál nem régebbi, egyedi mentességet alátámasztó eredmény birtokában.
  • Ezen túlmenően minden beszállított sertést 60 napig karanténba kell helyezni, s ez idő alatt el kell végezni az állatokon a hatályos Nemzeti PRRS Mentesítési Tervben meghatározott vizsgálatokat. 

Amennyiben mégis fertőzött szállítmány érkezne az országba, úgy azt haladéktalanul el kell szállítani Magyarországról vagy a sertéseket helyben le kell ölni! Felhívjuk a figyelmet arra is, hogy ezen intézkedések költségei minden esetben a kereskedőt, a szállítót vagy az állattartót terhelik.

A PRRS mentesség hosszú távon jelentős előnyökhöz juttathatja a sertéságazatot, hiszen a betegség okozta közvetlen gazdasági veszteségek csökkentése mellett számottevően mérséklődik az antibiotikum-felhasználás, ellenben fenntarthatóan növekszik az ágazat nemzetközi versenyképessége. A hazai mentesítés eredményei már most is kézzelfoghatók:

  • meghatároztuk a PRRS járvány kitörésének és terjedésének jellegzetes módjait;
  • hatékony védekezési módszereket (pl. állománycsere) dolgoztunk ki;
  • a visszatelepítések során korszerű, magas genetikájú tenyészállatokat állítottunk be a hazai sertésállományokba;
  • az új állományok nemcsak a PRRS-től, hanem további 6-8 féle fertőző sertésbetegségtől is mentesek, (pl. Actinobacillus pleuropneumoniae okozta megbetegedés, mycoplasmosis, torzító orrgyulladás vagy sertésdizentéria);
  • az állattartó telepek járványvédelmi felkészültsége jelentősen növekedett;
  • az antibiotikum-felhasználás csökkentése a sertéstartásban rövidesen magával hozza az antibiotikum mentes sertéshús előállítását is, amelyre Európa-szerte növekvő piaci kereslet mutatkozik.

 

(Forrás: Nébih)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!