MENÜ

Elindul a „Megújuló vidék, megújuló agrárium” program második üteme

Agro Napló 2021.09.29.

Elindul a „Megújuló vidék, megújuló agrárium” program második üteme, vagyis az Agrárminisztérium (AM) az idén a Vidékfejlesztési Program (VP) keretében 527 milliárd forint összegben ír ki új pályázatokat – jelentette be Nagy István.

 

A tárcavezető emlékeztetett: Magyarország kormányának elkötelezettségéből fakadó célja, hogy a „Megújuló vidék, megújuló agrárium” program keretében történelmi mértékű fejlesztési lehetőséghez juttassa és megerősítse a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart, a vidéki térségek gazdaságát és közösségeit. Ennek érdekében az uniós vidékfejlesztési forrásokhoz – a korábbiakhoz képest jelentősen megemelt – 80 százalékos hazai társfinanszírozást biztosít, amely az egész agráriumot és vidéket érintő fejlesztési program elindítását tette lehetővé.

„A megújuló vidék, megújuló agrárium programunk első ütemében meghirdetett pályázati felhívások sikeresnek bizonyultak, hiszen egyszerűbb kiírással, gyorsabb bírálattal sikerült elérni, hogy a nagyszámú támogatást igénylő rövid időn belül támogatói okirathoz jusson, fejlesztését megkezdhesse” - fogalmazott a miniszter.

Mint mondta, az elért eredmények, továbbá a szakmai szervezetekkel, érdekképviseleti szervezetekkel folytatott egyeztetések eredményeként Magyarország Kormánya úgy döntött, hogy a Vidékfejlesztési Program rendelkezésre álló forrásainak felhasználását meghatározó, 2021. évre vonatkozó Éves Fejlesztési Keret módosításával az év hátralévő részében 527 milliárd forint összegben írunk ki pályázati felhívásokat. A fejlesztési program második üteme további lehetőséget teremt a versenyképességet, hatékonyságnövelést szolgáló beruházások megvalósítására, de kiemelt szerep jut a környezetkímélő gazdálkodási formák támogatásának is.

A pályázati menetrendet ismertetve Nagy István elsőként említette a szeptemberben megjelenő, az „Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés” és az „Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása” elnevezésű felhívásokat. Ezeknél a gazdálkodók – a környezet állapotának megőrzése és javítása, a környezeti terhelés csökkentése, a biodiverzitás megőrzése és a klímaváltozás elleni küzdelem céljainak elérése érdekében – önkéntes alapon pályázhatnak, és normatív, vissza nem térítendő, területalapú támogatásban részesülhetnek.

Kiemelt cél, hogy minél több gazdálkodó élhessen a támogatási lehetőséggel és jelentősen növekedjen a támogatásokba bevont területek aránya. Mindkét felhívás esetében a kötelezettségvállalási időszak 2022. január 1-jétől indul és 3 éves időszakot foglal magában. Az agrár-környezetgazdálkodási támogatást 360 milliárd forintos, az ökológiai gazdálkodást 360 milliárd forintos keretösszeggel hirdetjük meg - fogalmazott az agrártárca vezetője.

Szeptember végén a takarmányelőállító-üzemek korszerűsítésére jelenik meg új kiírás 50 milliárd forintos keretösszeggel. A felhívás támogatja mind a haszonállat-takarmánygyártást, mind a kedvtelésből tartott állateledel-gyártást: többek között a takarmány előállításhoz kapcsolódó új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek kialakítása lesz támogatott.

Októberben várható a „Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása” elnevezésű – 5 milliárd forint keretösszegű – felhívás, amely a gyümölcsültetvényekben évről-évre visszatérően nagy kárt okozó tavaszi fagyok elleni védekezést szolgáló eszközök, berendezések, technológiák beszerzéséhez nyújt támogatást.

Fontos feladat a mezőgazdasági termelők több lábon állásának elősegítése is. Ezért az ősz végi, 50 milliárd forint forrással meghirdetéssel tervezett diverzifikációs felhívás lehetőséget fog biztosítani különböző típusú szálláshelyek létrehozására, vagy már meglévő szálláshelyek felújítására.

A termelők jövedelembiztonságának növelése és a külső hatásoknak való kitettségük csökkentése érdekében az ősz második felében várható az 5 milliárd forint forrású „Krízisbiztosítási rendszer működésének támogatása” című pályázati felhívás.

A védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták megőrzése kapcsán az állattartók számíthatnak egy 17 milliárd forint keretű felhívásra. Ez a kiírás az alacsony létszámmal rendelkező védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták állományának a fajták eredeti tartási-, takarmányozási körülményekhez hasonló tenyésztésben történő életképes populációjának fenntartását szolgálja, ugyanis támogatás nélkül e fajták jövője, megmaradása rendkívül bizonytalan volna.

Az új pályázati felhívások megjelentetésén kívül – a tényleges és várható támogatási igények és a meghosszabbított kötelezettségvállalási időszak, valamint az egységköltségek növekménye alapján – várhatóan még az ősz folyamán sor kerül számos korábbi felhívás keretösszegének emelésére is - sorolta a miniszter.

A pályázati felhívások részleteiről az Agrárminisztérium folyamatos tájékoztatást nyújt, a felhívások társadalmi egyeztetésre bocsájtott és végleges dokumentumai elérhetők, illetve elérhetőek lesznek a palyzat.gov.hu honlapon – tartalmazza az ismertetés.