A támogatások növelik a juh- és kecsketartási kedvet

Agro Napló
Annak érdekében hogy Magyarországon is, több bárányhús fogyjon az eddiginél, augusztus 7-8-án bárányhúst népszerűsítő Bárány Napokat tartanak – jelentették be a szervezők Balatonszemesen.
 Fotó: Pelsőczy Csaba

Emellett agrár- és turisztikai szereplőkkel megalakul a Gasztronómiai Kulturális Unió Klaszter, továbbá a juhtenyésztők kétféle támogatással is élhetnek annak érdekében, hogy termelésük jövedelmezőbb és hatékonyabb legyen – egyebek közt ezekről volt szó a Juh- és Kecske Terméktanács és Szakmaközi Szervezet (Juh Terméktanács) sajtótájékoztatóján.

Az Agrárminisztérium (AM) parlamenti államtitkára elmondta – tájékoztatott a szaktárca honlapja –, hogy az utóbbi években mintegy 900 ezer és 1,1 millió közé tehető a magyar juhállomány. A magyar vágójuh termelés döntő többsége, évi mintegy 600-650 ezer bárány kerül az exportpiacokra.

Farkas Sándor kiemelte: az agrárkormányzat a támogatáspolitikával az szeretné elérni, ösztönözni, hogy növekedjen a gazdálkodók juh- és kecsketartási kedve, és hogy a más mezőgazdasági tevékenységre kevésbé alkalmas területeket például kecsketartásra hasznosítsák.

"Szeretnénk, ha ismét emelkedne, és 1,2-1,5 millióra nőne a magyar juhállomány" – fogalmazta meg az az ösztönzés célkitűzését az államtitkár. Mint mondta: a kormány az ágazat megsegítésére anyaállatonként 1250 forint támogatást biztosít. Továbbá a juhtenyésztők is élhetnek azzal a napokban megjelenő pályázati lehetőséggel, ami 50 milliárd forintos keretet biztosít állattenyésztő telepek korszerűsítésére.

A politikus kitért arra is, hogy az életformát is jelentő juhász szakma kihalóban van. Ez, mint fogalmazott, nehézséget jelent az ágazatban. Ezért a szakképzésben is nagyobb figyelmet kívánnak fordítani a juhászképzésre - mondta.

Farkas Sándor, fotó: Pelsőczy Csaba

Kukovics Sándor, a Juh Terméktanács ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a spanyol INTEROVIC társ-szervezettel közösen nyertek uniós pályázatot "Bárány- és Kecskehús Promóciós Kampány" néven, mely program 2018-ban indult és 2020 végén záródik, de már pályáznak a folytatásra. A kampány részeként rendezik meg minden évben a kétnapos Bárány napokat, éttermekben, kiskereskedelmi láncok üzleteiben kóstoltatva bárányhúsból készült ételeket. Sikerként értékelte, hogy az induló évben 25, tavaly 56, idén több mint száz étterem csatlakozott az akcióhoz. A tapasztalatok szerint az, aki kóstolt már jól elkészített bárányhúst, az saját konyhájában is szívesen elkészíti ezeket az ételeket.

az ügyvezető igazgató beszélt arról is, hogy várhatóan októberben megalakul a Gasztronómiai Kulturális Unió Klaszter. Ebben a turizmus, a vendéglátás, az agrárium, valamint a kreatív ipar működik majd együtt. kampányokban. Így szeretnék jobban kihasználni az ágazatok közötti gazdasági, promóciós és pályázati lehetőségeket.

Hangsúlyozta: az alapvető célkitűzés az, hogy a szezonális termékek közvetlenül, a lehető legrövidebb ellátási láncon keresztül jussanak el - a vendéglátás, a turizmus, a termelés és a táplálkozástudomány közreműködésével - a fogyasztókig.

A szakmaközi szervezet vezetője kérdésre válaszolva elmondta: az egy főre jutó uniós átlagfogyasztás juhhúsból 1,9 kilogramm évente, míg a Magyarországon ez a mennyiség 0,35-0,38 kilogramm az utóbbi években. A bárányok több mint 90 százalékát exportálják. Jelenleg 8100 nyilvántartott juhtartó van az ágazatban, és 3-4 ezer két állatnál több egyeddel rendelkező kecsketartó, amely 20-22 ezer család megélhetését biztosítja.

Csapody Balázs, a Pannon Gasztronómiai Akadémia képviseletében és a tájékoztató helyszínéül szolgáló étterem házigazdájaként elmondta: az együttműködő szervezetekkel azt vállalták fel, hogy minőségi magyar alapanyagokból, szezonális termékekkel kiegészítve mutatják be a magyar gasztronómia sokszínűségét.

Csapody Bence, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szálláshelyekért és vendéglátásért felelős igazgatóságának projektvezetője arról beszélt, hogy a tavalyi rekord év volt a turizmusban; 16,4 millió vendég, 42,9 millió vendégéjszakát töltött el magyar szálláshelyeken.

Emlékeztetett arra, hogy az idei év még nagyobb reményekről szólt, amit a koronavírus-járvány keresztülhúzott. "Ötven nap alatt gyakorlatilag megszűnt a turizmus Magyarországon is" - fogalmazott. "Ahogy a korábbi válság után történt, a szakértők most is azzal számolnak, hogy a helyi termelők és szolgáltatók szerepe meg fog erősödni az importárukkal szemben" – fejtette ki.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Növelni kellene a juhhúsfogyasztást

Növelni kellene a juhhúsfogyasztást

A fogyasztók alaposabb tájékoztatása, a fogyasztás növelése és a hazai feldolgozók támogatása érdekében már a múlt év nyarának közepétől a nem előre c...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!