MENÜ

A parlagfű egyetlen ellensége az ember

2016.09.09.

Július 1-je óta több mint háromezer hektár parlagfüves területed derítettek fel, a mentesítés elmaradásáért kiszabott bírság összege eléri a 12 millió forintot. A NÉBIH emellett tájékoztató kampányt is indított.

A földtulajdonosok és földhasználók kötelessége a földjeik parlagfű-mentesítése, amely még most, a parlagfű-szezon közepén is hatásos. Aki a védekezési kötelezettségét elmulasztja, 15 ezertől 5 millió forintig terjedő bírsággal sújtható – mondta Szalkai Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) főosztályvezető-helyettese szeptember 8-án, a dunakeszi repülőtéren tartott sajtótájékoztatón.
Mint mondta, a hatóságok július 1-je óta több mint hárommillió hektár területet ellenőriztek, melyből háromezer volt parlagfűvel fertőzött, a kiszabott bírság összege eléri a 12 millió forintot. Hozzátette, a földtulajdonosok és földhasználók jogkövető magatartása, a hatóság felderítő tevékenysége mellett a civil összefogás, az Országos Polgárőr Szövetség szemléletformáló kampánya is rendkívül fontos a parlagfű elleni küzdelemben.
A védekezésre évente többször is szükség van, azok a földhasználók, akik kötelezettségüknek még nem tettek eleget, a hatóság felderítéséig még megtehetik. Ez annál is fontosabb, mert egy növényről több tízezer, 20-40 évig csíraképes mag jut a földbe. Az FM és a Belügyminisztérium együttműködésében rendőrségi helikopterek segítik a parlagfű elleni hatósági munkát. Helikopterről olyan helyszíneken is fel tudják mérni a fertőzöttséget, ahová gépjárművel, vagy gyalogosan igen nehéz eljutni, így nagyobb lehet a felderítési arány.

Jordán László, a NÉBIH növény-, talaj- és erdővédelmi elnökhelyettese elmondta, hogy míg az amerikai kontinensről származó gyomnövény rendkívül jól érzi magát a Kárpát-medence éghajlati viszonyai között, addig a parlagfű természetes ellenségei nem érkeztek meg a távoli kontinensről, egyetlen ellensége van, mi, emberek. A parlagfű nem csak a mezőgazdaságnak és a növényvédelemnek okoz károkat, de jelentős közegészségügyi hatása is van, amely okok miatt kötelező ellene védekezni. A hatóságok felderítik, bemérik a fertőzött területeket, a tulajdonost vagy földhasználót kötelezik a mentesítésre, szükség esetén bírságolnak, és közérdekű védekezést rendelnek el.
A NÉBIH nagyon fontosnak tartja a felvilágosító munkát, ezért a társadalom minden tagját próbálják megszólítani és tudatosítani mindenkiben a parlagfű okozta problémát. Játékos ismeretterjesztő kiadvánnyal hívják fel a kisiskolások figyelmét, a termelők számára pedig képzéseket szerveznek a hatékony megelőzés érdekében. Jordán László véleménye szerint a parlagfű okozta problémán csakis a széles körű összefogás segíthet, ezért is üdvözlendő az Országos Polgárőr Szövetséggel való 2015-ben indult együttműködés.


Az 56 ezer fős tagsággal rendelkező Országos Polgárőr Szövetség „Polgárőrök a Parlagfűmentes Településekért” címmel szemléletformáló kampányt hirdetett, melynek népszerűsítésébe több fiatal, sikeres sportolót is bevont. Egyikük, a sajtótájékoztatón is jelen lévő, fiatal kora ellenére számos nemzetközi sporteredménnyel – köztük ifjúsági olimpiai bajnoki cím, világcsúcs, világkupa – büszkélkedő Péni István olimpikon sportlövő, aki családi és baráti érintettsége nyomán is szívesen segít a felvilágosító, megelőző munkában.

(forrás: FM Sajtóiroda)

Forrás: NAK