A Helyi termék éve szakmai fórumsorozat iránt folyamatos az érdeklődés

Agro Napló
A helyben előállított, ellenőrzött termékek iránt egyre növekszik a magyar vásárlók érdeklődése, ezt a pozitív folyamatot kívánta erősíteni a földművelésügyi miniszter azzal, hogy az idei évet a Helyi termék évének nyilvánította. A szaktárca a vásárlói tudatosság növelése érdekében szervezi az egész éves szakmai fórumsorozatot, ahol a kistermelők is bővíthetik szakmai ismereteiket.

A Helyi termék éve szakmai fórumsorozat 2015 áprilisában indult.  A szakemberek az ország több pontján igyekeztek minél több őstermelőhöz, kistermelőhöz, mikro- és kisvállalkozóhoz, és más érintett szervezethez eljuttatni a szükséges információkat. A rendezvénysorozatot eddig - a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal és a Nemzeti Művelődési Intézettel közös szervezésben - Szegeden, Sümegen, Szobon, Hatvanban, Baján, Nagypáliban és Soponyán rendezte meg a szaktárca. Ezek a szakmai fórumok leginkább a termelői körnek szóltak, azzal a céllal, hogy szakmai ismereteik bővüljenek, és kérdéseikre gyakorlati tanácsokat kapjanak.


Forrás: FM Sajtóiroda
 

A programsorozaton szép számmal vettek részt gazdálkodók, termelők, civil szervezetek és önkormányzati képviselők, akik konkrét információkat tudhattak meg a kistermelői élelmiszer-termelés, -előállítás és -értékesítés feltételein át, az élelmiszerek jelölésével kapcsolatos szabályokról, a helyi termelői piac nyitásának feltételeiről, a védjegyek jelentőségéről, egészen az adózással kapcsolatos tudnivalókig.

A Helyi termék éve programsorozat 2015 szeptemberében hasonló tematikával tovább folytatódik egészen 2016 márciusáig, ahol újabb helyszíneken várják a szakemberek az érdeklődőket. Ősszel Budapesten az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon külön konferencia szól majd a helyi termékek népszerűsítéséről.

A vásárlóknak, a termelőknek, a helyi piacok üzemeltetőinek szóló honlap is megkezdte működését, valamint a kezdeményezés facebook profilján is folyamatosan frissülő információkhoz juthatnak az érdeklődők.

Forrás: kormany.hu

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A kisiskolásokra koncentrál a Nébih

A kisiskolásokra koncentrál a Nébih

Sikeres a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) komplex oktatási programja, amely az óvódásoktól kezdve, az általános iskolásokon keresztü...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!