A hazai lúdtermelés európai szinten is meghatározó

Agro Napló
Szent Márton nap környékére és a karácsonyra összpontosul a hazai lúdhús iránti kereslet, így a lúdágazat szereplői abban bíznak, hogy a következő hetekben kiegyensúlyozottabbá válhat a piac.

A múlt évben a feldolgozó-üzemekben közel 22 ezer tonna mennyiségben állítottak elő vágottliba-termékeket – közölte a Baromfi Termék Tanács (BTT) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

A két szervezet együttes tájékoztatása emlékeztet: Magyarországon a lúdtartás múltja egészen a honfoglalásig nyúlik vissza. A XX. század első felében létrejöttek az első vágóhidak is, főleg az ország déli részén, ahol a tanyavilágban és a körülöttük lévő legelőkön sok libát tartottak. A szárnyas szerény körülmények között is kiválóan megélt, értékes tollat adott, és finom hússal, májjal látta el a családot.

A magyar libamájat rendszeresen szállították jegelve a bécsi piacokra is. Ekkoriban a libafogyasztás még a társadalom minden rétegében általános szokás volt Magyarországon. Mára prémiumtermékké vált, és főleg Szent Márton nap (november 11.) környékére, valamint karácsonyra összpontosul a libahús iránti kereslet.

Az idei évben a víziszárnyas-termékpálya egészén érezhető negatív piaci hatások a lúdágazatot is súlyosan érintik. A néhány évvel ezelőtti madárinfluenza-járvány következtében lecsökkent állományméret idénre nemcsak rendeződött, hanem az ágazat túltermelésbe fordult. A korábbi időszakban az árualap hiánya miatt kialakult magasabb árak a fogyasztás mérséklődését okozták. Jelenleg viszont a lecsökkent fogyasztás és a túltermelés együttes hatásaként az árak rendkívül nyomottak.

Most következik a lúdfogyasztás fő szezonja. A hazai lúdtartásban érdekelt termelők, vállalkozások bíznak abban, hogy a hazai kereslet hozzájárul a kiegyensúlyozott piaci helyzet ismételt eléréséhez. Emellett remélik azt is, hogy a terület a jövőben is megőrzi a hazai és az uniós támogatottságát is. Így fontos szereplője marad a hazai baromfiágazatnak.

Magyarország Lengyelországgal együtt meghatározó szerepet játszik az európai lúdárutermelésben. A ludak száma 2018 végén 1,3 milliót tett ki Magyarországon. A naposliba-keltetés megközelítette a 6,5 millió egyedet 2018-ban, ami a 2017-es 5 millióval, illetve a 2016-os 6,8 millióval áll szemben. Tavaly a vágóhidak 34 ezer tonnát megközelítő élő tömegben vettek át libákat, a feldolgozóüzemekben pedig mintegy 22 ezer tonna mennyiségben állítottak elő vágottliba-termékeket.

A hízottliba-felvásárlás növekedett, ennek megfelelően mintegy 60 százalékkal nőtt az előállított hízott libamáj mennyisége is. Ez megfelel a madárinfluenza miatt bekövetkezett kiesésnek, azaz a 2018-as összes tömeg a 2016. évi mennyiséggel csaknem megegyezik. A múlt évi teljes hízottlibamáj-termelés 1422 tonnára tehető, ebből mintegy 1000 tonna a külpiacokon talált vevőre.

A baromfiágazat kibocsátása 2018-ban 365 milliárd forint volt. Ennek alapján a teljes magyar mezőgazdasági kibocsátásából 13, az állattenyésztéséből pedig mintegy 39 százalékkal részesedett. A baromfivágások a 2017-es madárinfluenza miatt bekövetkezett visszaesés után 2018-ban tovább növekedtek, mintegy 8 százalékkal – ez elsősorban a kacsavágások dinamikus bővülésének köszönhető, de emelkedtek a liba-, és kismértékben a pulykavágások is. Több éves távlatban, 2010-2018 között a baromfivágások 46, ezen belül a libavágások 59 százalékkal bővültek vágósúlyban – tartalmazza a tájékoztatás.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Márton-napi libakörkép

Márton-napi libakörkép

A múlt évi madárinfluenza miatti csökkenés után, 2021-ben nőtt a levágott víziszárnyasok száma, így – a novemberi Márton-napi lakomák elengedhetetlen...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!