Megjelent a termelői csoportok létrehozását támogató pályázat!
11,29 milliárd forint keretösszeggel jelent meg 2017. március 21-én a „Termelői csoportok és szervezetek létrehozása” című pályázati felhívás – közölt...
11,29 milliárd forint keretösszeggel jelent meg 2017. március 21-én a „Termelői csoportok és szervezetek létrehozása” című pályázati felhívás – közölt...
Áprilistól nagyobb kerettel, nagyobb összegre is lehet pályázni 50-70% támogatással, új, nem mezőgazdasági tevékenységek elindítására – tájékoztatott...
2017. március 14-én megjelent a "VP6-6.4.1-16 Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása" felhívás...
A Takarék Agrárközpont várakozása szerint húszmilliárd forinttal emelkedhet a második negyedévben az agrárhitel-állomány összege – írta a Magyar Hírla...
A nemzetközi tapasztalatokat felhasználva olyan pályázatokra van szükség, amivel egyrészt lehetőségeket teremtenek a helyi szereplőknek, másrészt a ko...
Az elmúlt időszakban dömpingszerűen jelentek meg az agrártámogatási pályázatok, de az elbírálások és a kifizetések elmaradnak a tervezettől. A követke...
2017. március 6-án jelent meg a fiatal gazdák induló támogatására vonatkozó pályázat módosított felhívása. Ezúttal nagyon jelentős változások történte...
2017-ben is igényelhető támogatás az erdei termelési potenciál mobilizálását szolgáló tevékenységekhez – olvasható a nak.hu portálon.
Több vidékfejlesztési pályázat jelentkezési feltételei is szigorodnak – jelentette be a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár...
37,7 milliárd forintos keretösszeggel 2017. március 16-án indul el a rég várt "fiatal gazda" pályázat. Várhatóan 3.000 kérelem kerül majd támogatásra....
A vidékfejlesztési források gyorsabb lehívása és a pályázás könnyítése érdekében bővültek a Széchenyi Programiroda térítésmentes szolgáltatásai – közö...
A rendelkezésre álló forrás kimerülése miatt „A Kertészet korszerűsítése – kertészeti gépbeszerzés támogatása” című pályázat felfüggesztéséről döntött...
Több jelzés érkezett, hogy „szaktanácsadók” keresik meg a gazdálkodókat, hogy fizessenek előre, és majd később visszaigényelhetik a támogatást. Egyért...
Mintegy 12,6 milliárd forint keretösszeggel jelent meg 2017. február 16-án pályázati felhívás a helyi piacok infrastrukturális fejlesztésére, valamint...
Mezőgazdaság és élelmiszeripar nélkül nincs ütőképes magyar gazdaság – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Fiatal Gazdák Magyarországi Szö...
2017 áprilisában nyílik meg a Vidékfejlesztési Program falusi turizmus fejlesztését célzó pályázata, a pályázati felhívás már megjelent. Meglévő száll...
2017. március 6-án lesz a "Kertészet korszerűsítése – kertészeti gépbeszerzés támogatása" című pályázati felhívás következő értékelési határnapja, vag...
Több mint harmadával emelkedett a termelői tej ára a 2016 júniusi adathoz képest, így jelenleg 85-90 forintot kell fizetni egy kilogrammért; az utóbbi...
A magyar gazdaság versenyképességének javítása elképzelhetetlen az agrárium nélkül – jelentette ki Lázár János szombaton Hódmezővásárhelyen – közölte...
A Vidékfejlesztési Program részeként meghirdetett pályázati felhívások egyes intézkedései esetében a kötelezően vezetett gazdálkodási naplóból a felhí...

A szőlő aranyszínű sárgaság betegséget okozó Grapevine flavescence dorée fitoplazma (FD) a szőlő egyik legsúlyosabb zárlati károsítója.
Jelentősen javulhat majd az erdőterületek természetességi állapota az Aggteleki Tájegységben.
Szicíliában is megjelent a paprikatripsz, az Almeríában már korábban komoly növényvédelmi problémát okozó kártevő az olasz termelést is fenyegeti.
Több mint kétszáz napos űrutazás után visszatértek a Földre az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái.
Az elmúlt két hét napos, száraz időjárása miatt a hatóságok tűzgyújtási tilalmat rendeltek el.