Most lehull a lepel: elképesztő, ami a tejpiacon zajlik Magyarországon
A nyerstej felvásárlási ára 2025 augusztusában az előző év azonos hónapjához képest 19 százalékos növekedést mutatott.
A nyerstej felvásárlási ára 2025 augusztusában az előző év azonos hónapjához képest 19 százalékos növekedést mutatott.
Az AKI PÁIR adatai szerint a nyerstej kivitele 24 százalékkal volt alacsonyabb idén júniusban az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
A legtöbb piacon mérséklődnek az árszintek, néhol azonban meglepetés is tapasztalható.
Átlagos, erős termés várható idén sárgarépából, de ez nem látszik a termelői árakban.
Kiderült, mely tojásokra és burgonyákra vonatkozik az élelmiszerárstop, és milyen áron lehet ezeket értékesíteni.
Január óta megduplázódott a tojás ára Magyarországon, ezért erre az élelmiszerre is kiterjesztették az árstopot.
Évről évre egyre inkább visszaszorul a hazai burgonyatermesztés, és erősödik az import szerepe.
Borzalmasan megnőtt az egyes tejtermékek ára a boltokban.
Csaknem harmadával emelkedett a baromfihús behozatala Magyarországra.
Még nem látni, meddig fognak emelkedni az árak.
Egyszerre van jelen a hazai és a külföldi szamóca a piacokon és boltokban.
Még komoly áremelkedések várhatóak a tojásfronton.
Az év első heteiben az importált zöldségek domináltak a magyar boltokban.
Folyamatosan csökkent a salátafélék termőterülete Magyarországon.
Egyre több sertéshúst értékesít Magyarország a nemzetközi piacokon.
Elképesztően megdrágultak a műtrágyák 2021-ben.
Egyre nagyobb külföldön a magyar baromfihús iránti kereslet.
Milyen marhahús kerül a magyar boltok polcaira?
Kevesebb lesz idén az uniós termés a citrusfélékből.
Európában is brutálisan megugrott a tejtermékek ára.

A szereplők szerint a magyar búza megítélése romlott az elmúlt években, és a hazai termés jelentős része ma már csak a kommersz kategóriában versenyképes a külpiacokon.
Az ENSZ 2026-ot a legelőknek és a pásztoroknak és az ő kiemelt szerepüknek dedikálja.
Az ÖMKi aktuális kísérleti eredményeik alátámasztják a csökkentett művelésen alapuló ökológiai mezőgazdaság előnyeit.
Csak az integrált, tudásalapú, helyspecifikus tápanyag-utánpótlás jelenthet valódi kiutat a piacot jellemző bizonytalanságból.
A magyarok nem lelkesednek a változásért és nincs igazi kapcsolat a kutatók és a gyakorlat között sem.