Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2022.02.04. péntek
Reggelig, kora délelőttig többnyire erősen felhős lesz az ég, és az ország északkeleti harmadban kisebb havazás is kialakulhat
Reggelig, kora délelőttig többnyire erősen felhős lesz az ég, és az ország északkeleti harmadban kisebb havazás is kialakulhat
A Tiszántúlon reggel még előfordulhat hózápor, majd délelőtt ott is mindenütt csökken a felhőzet, és ekkor jobbára gyengén felhős, napos idő lesz
Szakadozottá válik a felhőzet, felhőátvonulások várhatók többórás napsütéssel, elszórtan zápor, hózápor előfordulhat
Napközben felhőátvonulásokra számíthatunk több-kevesebb napsütéssel
Nyugat felől fátyolfelhőzet vonul fel, ami fokozatosan meg is vastagszik, így délután már országszerte erősen felhős vagy borult időre van kilátás
A többórás napsütést felhőátvonulások zavarják, amelyekből szórványosan fordulhat elő zápor, esetleg hózápor
Nyugat felől fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, délutánra mindenütt beborul az ég
A frontális felhőzet dél felé elhagyja hazánkat, mögötte felhőátvonulásokra számíthatunk többórás napsütéssel
Sok lesz felettünk a felhő, napközben néhány órás szűrt napsütés valószínű - kivétel a keleti vidékeken, ahol viszont zárt maradhat a felhőtakaró
A déli órákig általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, legfeljebb átmeneti, kisebb szakadozások lehetnek
A déli országrészben délelőtt még többnyire napos idő várható, de fokozatosan ott is megnövekszik a rétegfelhőzet
Túlnyomóan derült, napos, csapadékmentes idő várható
A nyugati országrészben erősen felhős vagy borult idő várható, csak délutántól csökken a felhőzet kelet felől
Általában felhős idő várható, és elsősorban a Dunántúlon, illetve a Duna mentén többfelé havazhat, de gyenge havazás másutt is kialakulhat
Felhőátvonulások várhatók, amelyek mellett napközben több órára kisüt a nap
Többnyire erősen felhős vagy borult időre számíthatunk
Túlnyomóan derült idő várható, a Tiszántúlon a késő délutáni, kora esti óráktól megvastagszik a fátyolfelhőzet
Döntően derült, napos, csapadékmentes idő lesz, de az északkeleti megyékben lehetnek felhősebb tájak is
Észak felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, csak kisebb körzetekben lehetnek szakadozások és rövid napos időszakok, határozottan estétől csökken a felhőzet északkelet felől
Legnagyobb eséllyel a Tiszántúlon és az északkeleti megyékben maradhat meg egész nap a zúzmarás köd, illetve a rétegfelhőzet, másutt fokozatosan javulnak a látási viszonyok, fátyolfelhők szűrik a napsütést

Nagyrészt erősen felhős idő várható, hosszabb időszakokra csak kisebb körzetekben csökkenhet a felhőzet
Mit tehetünk a jobb vízgazdálkodás érdekében azért, hogy kertünk növényei a legoptimálisabb ellátást kapják az éltető vízből?
Egy 2021-2025-ös időszakra vonatkozó beszámoló szerint az ország továbbra is a világ legnagyobb almatermelője és -fogyasztója.
A fejlesztés eredményeként új nyári karámok, gulyakutak és gázlók létesülnek, megújul az itatórendszer és az elektromos hálózat, valamint korszerűsítik a tűzivíztározót.
Termesztőket ellenőriztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei az év elején.