Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2022.12.23. péntek
A látási viszonyok fokozatosan javulnak, ennek ellenére az északkeleti részeken egész nap marad a borult, párás idő, dél, délnyugat felé haladva viszont néhány órára kisüt a nap
A látási viszonyok fokozatosan javulnak, ennek ellenére az északkeleti részeken egész nap marad a borult, párás idő, dél, délnyugat felé haladva viszont néhány órára kisüt a nap
Általában erősen felhős vagy borult, párás idő várható, a Dunántúlon szakadozhat fel kevés helyen a felhőzet
Alapvetően borult, párás idő lesz a jellemző, azonban délnyugaton, délen vékonyabbá válhat a felhőzet
A Dunántúl nyugati felén és az északi határ menti tájakon rétegfelhős, párás idő valószínű, míg másutt a közepesen felhős ég mellett hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüt
Az ország nyugati felében alapvetően rétegfelhős, borult idő ígérkezik, inkább a keleti és középső tájakon lehet több napsütés
Többnyire derült vagy kissé felhős időre van kilátás, esetleg Borsodban lehet felhősebb az ég
A frontális csapadékrendszer délelőttre elhagyja hazánkat, mögötte fokozatosan vékonyodik, szakadozik, csökken a felhőzet, a legtöbb napsütés az északnyugati megyékben lehet
Általában erősen felhős vagy borult idő valószínű, de dél, délkelet felé haladva szakadozottabbá válhat a felhőzet, és ott néhol több órára is kisüthet a nap
Jobbára erősen felhős vagy borult idő várható, de átmenetileg akár nagyobb területen is szakadozottá válhat a felhőzet
Jobbára erősen felhős vagy borult idő várható, csupán átmeneti vékonyodások, szakadozások lehetnek a felhőzetben
Többnyire derült vagy kissé felhős idő várható többórás napsütéssel
Nyugat felől tovább csökken a felhőzet, az ország nagyobb részén hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, ugyanakkor északon, északkeleten maradnak erősen felhős tájak
Túlnyomóan borult lesz az ég, majd napközben nyugat felől vékonyodik, kisebb körzetekben átmenetileg szakadozhat is a felhőzet
Túlnyomóan borult lesz az ég, legfeljebb délelőtt lehetnek átmeneti elvékonyodások, szakadozások a felhőzetben
Túlnyomóan borult lesz az ég, és délnyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, este a déli területeken egy-egy zivatar is kialakulhat
A látási viszonyok fokozatosan javulnak
Fokozatosan javulnak a látási viszonyok
Az összefüggő csapadékrendszer fokozatosan kelet felé halad, várhatóan estére hagyja el az északkeleti tájakat
A látási viszonyok fokozatosan javulnak
A látási viszonyok fokozatosan javulnak, és a nap első felében főként az Alföld déli részén van esély pár órás szűrt napsütésre

Elkészült a telelő erdei fülesbaglyok 2026. évi országos lakossági felmérésének összesítése, amiből sok minden kiderül.
Egyre több időjárási modell mutatja azt, hogy jövő héten megérkezhet az eső Magyarországra.
Főként délelőtt fordulhatnak elő kevésbé felhős, napos tájak, majd délutánra mindenhol megsokasodnak a gomolyfelhők, de kisebb zápor legfeljebb elvétve fordulhat elő
Egy-két zsák föld megvásárlása nem probléma, ám akinek sok növénye van, annak nem kis költséget jelent az egész év során.
Az Európai Unióban enyhén emelkedett a madárinfluenzás esetek száma az emlősöknél.