Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2021.01.08. péntek
Túlnyomóan borult lesz az ég, de reggel, kora délelőtt északkeleten még vékonyabb lesz a felhőtakaró, illetve délután északnyugat felől egyre nagyobb területen csökken a felhőzet
Túlnyomóan borult lesz az ég, de reggel, kora délelőtt északkeleten még vékonyabb lesz a felhőtakaró, illetve délután északnyugat felől egyre nagyobb területen csökken a felhőzet
Délelőtt a keleti megyékben is megszűnnek a záporok, és csökken a felhőzet
Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég
Többnyire erősen felhős vagy borult, főként a Dunántúlon párás, ködös idő lesz, csak helyenként vékonyodhat el, szakadozhat fel a felhőzet
Túlnyomóan borult időre készülhetünk, csak kisebb körzetekben vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet
Többnyire erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, majd előbb a nyugati, később a déli tájakon kezd el szakadozni a felhőzet
A ködfoltok feloszlását követően változóan felhős időre számíthatunk, délkeleten több, másutt kevesebb napsütéssel, majd a délutáni óráktól nyugat felől vastagszik a felhőzet
A változó felhőzet mellett országszerte hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, délelőttig a keleti határvidéken is megszűnik a csapadék, ott is csökken a felhőzet
Az ország nagyobb részén jobbára borult lesz az ég, de elsősorban a nyugati megyékben szakadozottabb lehet a felhőzet, arrafelé a nap is kisüthet
Erősen felhős vagy borult lesz az ég, és sokfelé elered az eső
Nyugat felől gyorsan csökken a felhőzet, délelőtt a keleti, északkeleti tájakon is megszűnik az eső
Többnyire erősen felhős vagy borult időre van kilátás, a nap első felében lehetnek felszakadozások, elvékonyodások a felhőzetben
Reggel mindenhol kisüt a nap, majd délkelet felől felhősödés kezdődik, délutánra az ország nagy részén már borult lesz az ég
Északnyugat felől gyorsan szakadozik, gomolyosodik, csökken a felhőzet, egyre többfelé, legkésőbb délkeleten süt ki a nap
Vasárnap akár -10 fok is lehet az országban.
Többnyire borult lesz az ég, ugyanakkor északon átmenetileg elvékonyodhat a felhőtakaró
Erősen felhős, illetve borult lesz az ég
Délnyugat felől egyre több helyen elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet és hosszabb-rövidebb napsütésre is számítani lehet, de az ország északkeleti harmadában marad a borult, párás idő

Az Európai Unióban enyhén emelkedett a madárinfluenzás esetek száma az emlősöknél.
Európában, Észak-Amerikában és Dél-Afrikában is magas árszintek alakultak ki az uborkánál.
Az orosz hatóságok szerint az intézkedésre a paszteurellózis és a veszettség miatt volt szükség, de az amerikaiak vitatják ezt.
Erdei kisvizes élőhelyek jönnek létre vagy újulnak meg, amelyek segítik a víz helyben tartását és az élőhelyek stabilizálását.
Növényi olajakat nagy mennyiségben inkább a kisebb kozmetikai gyártók használnak, ők azonban komoly kockázatot is vállalnak ezzel.