Megőrült a piac, elképesztő mennyibe kerül most itt a káposzta
Július közepén hirtelen csökkenni kezdett a káposzta ára, már 14%-kal alacsonyabb az árszint, mint az előző szezonban.
Július közepén hirtelen csökkenni kezdett a káposzta ára, már 14%-kal alacsonyabb az árszint, mint az előző szezonban.
Lengyelország: átmeneti visszaesést követően ismét drágul a karfiol
Ám úgy tűnik, hogy 2025-ben még nehezebb lesz biztosítani a szükséges mennyiségeket a lengyeleknél.
A tavalyinál magasabb árakkal, kisebb terméssel búcsúzik az idei ukrán cseresznyeidény.
A tavalyi, korai szezonkezdethez képest idén a szokványos időpontban indult a szilva szezonja, viszont már az első héten is dinamikusan bővült a kínálat.
Nyomott árakkal indul a póréhagyma 2025-ös szezonja a lengyel nagybani piacokon.
Lengyelországban folyamatosan csökken a barackok ára a helyi nagybanikon az importnyomás miatt.
A szezon korai szakaszában relatív áruhiány állt be a nagybani piacokon, főleg minőségi problémák miatt.
Május közepe óta folyamatosan csökken az import görögdinnye ára a lengyel nagybani piacokon, és ez a folyamat június végén sem állt meg.
Az utóbbi évtized legdrágább paradicsoma jelent meg a nagybani piacokon Lengyelországban.
A nagybani piacokon már 40%-kal a tavalyi árszint alá süllyedt az átlagár, de a kiskereskedelmi ár nem sokat változott.
Június közepén már jól látszik, hogy a vöröshagyma piacán kínálati hiány lép majd fel, egyelőre azonban még nem kezdődött meg a drágulás.
Június közepén váratlanul drágulni kezdett a cseresznye a lengyel nagybani piacokon.
Lengyelországban rekord magasságba emelkedett a szamóca ára június közepén a nagybanikon.
El fog válni egymástól az új és a tavalyi alma értékesítése Lengyelországban a nagybani piacokon.
Júniusban még nem érezteti hatását a hagymakínálat szűkössége a lengyel nagybani piacokon.
Várhatóan alacsony árszintről indul az új sárgarépa szezonja a lengyel nagybani piacokon.
Átlagos árszinten kezdte meg az idei szezont a káposzta a lengyel nagybani piacokon.
A kínálat bővülésével egy hét alatt több mint 20 százalékkal lett olcsóbb a zöldség a nagybani piacokon.
Kommandósokkal megerősített különítmény csapott le Budapesten, az adóellenőrök lezárták a piac területét.

Vásárlás során érdemes odafigyelni a növény lombozatára, egészségi állapotára és arra is, hogy ne legyen kiszáradva a földje.
2026. május 1-jén ideiglenesen hatályba lép az Európai Unió és a Mercosur-államok közötti kereskedelmi megállapodás.
Az idei április kifejezetten rossz időjárást hozott mezőgazdasági szempontból, jövő héten talán már csapadék is jöhet.
Négy német sertéságazati szervezet közös nemzeti támogatási programot sürget annak érdekében, hogy a termelők meg tudjanak felelni az új állatjóléti előírásoknak.
A kínálat még mindig nem elég bőséges, ezért az áruházláncokban továbbra is kifejezetten magas árat kérnek a spárgáért Hollandiában és Németországban is.