A kormány törekvése versenyképessé formálni a Kárpát-medence magyar közösségeit
A magyar kormány törekvése, hogy versenyképessé formálja a Kárpát-medence magyar közösségeit – mondta agrárminiszter csütörtökön a VIII. Kárpát-medenc...
A magyar kormány törekvése, hogy versenyképessé formálja a Kárpát-medence magyar közösségeit – mondta agrárminiszter csütörtökön a VIII. Kárpát-medenc...
Az elmúlt 9 évben komoly eredményeket ért el a magyar agrárium a termelékenységet tekintve, így az európai uniós összehasonlításban is kiemelkedően fe...
A Vidékfejlesztési Program (VP) keretében eddig 35 milliárd forint beruházási támogatást ítéltek meg a borászatok számára – közölte az agrárminiszter...
Magyarország külkereskedelmi többletének több mint felét az agrárium adja az idén, és ez azt mutatja, hogy az ágazat jó irányba halad és fejlődése is...
A Vidékfejlesztési Program (VP) keretében az eddig odaítélt több mint 150 milliárd forint támogatásból 34 milliárdot kapott a húsfeldolgozó ipar – köz...
Huszonöt százalékkal több támogatást kapnak a méhészek a Nemzeti Méhészeti Program részeként a jövő évtől – mondta az agrárminiszter november végén Gö...
Európai szintű összefogást sürgetett a méhészek érdekében a magyar agrárminiszter a környezeti kihívások és az ázsiai versenytársak megjelenése miatt...
Válságban van az európai méhészet, az Európai Bizottságnak ezért meg kell vizsgálnia a méhcsaládok csökkenő számának okait, és javaslatot kell tennie...
A kormány hazai forrásból 8,2 milliárd forintos támogatást biztosított a megvalósításra a borvidék gazdasági szereplőinek – mondta az agrárminiszter,...
Nem csak az európai uniós agrárforrások szűkülhetnek az Egyesült Királyság távozásával, a brexit a mezőgazdaság és az élelmiszeripar szinte minden ter...
A mezőgazdasági vagyonvédelem fontos feladat és érdek, ezért program indul a mezőőri tevékenység hatékonyságának növelésére – közölte az Agrárminiszté...
Az Országgyűlés elé került az öntözéses gazdálkodásról szóló törvényjavaslat, amelynek a gazdák kérésének megfelelően egyik legfőbb alapelve: az öntöz...
Az agrárium különböző területeinek fejlesztéséről, az éghajlatváltozás hatásairól, a vízgazdálkodásról, valamint az oktatási, kutatási területen megva...
Egyes térség- és gazdaságfejlesztési programokon keresztül közvetlenül is támogatjuk a külhoni magyar családokat, mivel a megmaradás legfontosabb zálo...
Nagy István hivatalában fogadta és megbeszéléseket folytatott Fernando Silveira Camargoval, a brazil Mezőgazdasági, Halászati és Élelmiszer-ellátási...
Nemzetközi szakmai együttműködés kérdéseiről tárgyalt a magyar agrárminiszter külföldi kollégáival Budapesten.
A budapesti Víz Világtalálkozó adta lehetőséget kihasználva több ország vezető tisztségviselőjével is tárgyalt a magyar agrárminiszter. A megbeszélése...
A Magyar Államkincstár (MÁK) október 16-tól folyósítja az idei támogatási előleget a gazdálkodóknak, amely ebben az évben összességében több lesz mint...
A XXI. századi magyar és európai élelmiszeripari feldolgozás egyik fontos alapja a felelősségvállalás a vásárlók és a fogyasztók védelmében – jelentet...
Magyarország környezeti erőforrásai, köztük a víz, a talaj, és a rövidebb távon is megújítható erdők hazánk, és a Kárpát-medence jövőjének alapkövei –...

Meg kellene találni az intenzív és extenzív állattartási rendszerek egyensúlyát.
A gyorsan növekvő kereslet és az új technológiák térnyerésének köszönhetően felpörgött a szamócaágazat Hollandiában.
A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet
Vendéglátóhelyeket, fesztiválokat és taxiszolgáltatásokat ellenőriz a fogyasztóvédelmi hatóság
A magyar gazdák egy része inkább a kisebb traktorokat keresi, mind az új, mind a használt modellek népszerűek.