A számok nem hazudnak: egyre kevesebb ilyen földterület van itthon
A termőföldek ára csak úgy nő itthon, viszont vannak olyan területek, melyek évről évre csak fogynak.
A termőföldek ára csak úgy nő itthon, viszont vannak olyan területek, melyek évről évre csak fogynak.
Az ökológiai termelés magas állatjóléti szabványokat alkalmaz, elősegíti a természeti környezet megóvását és a fenntarthatóságot.
A mezőgazdasági ingatlan, földterület jogszabály alapján történő átminősítését, művelési ágának változását, illetve területváltozását igazolni kell.
Az olaszok már külön biztost neveztek ki a kék rák elterjedése elleni küzdelem koordinálására.
Akinek van módja és lehetősége az öntözésfejlesztésre, annak mindenképpen élnie kellene ezzel.
A rágcsálókat irtjuk, de görényeket és más védett állatokat is mérgezünk az irtószerekkel!
A Japán rizskészletek az eddig valaha mért legalacsonyabb szintekre estek, mely részben betudható a fellendülő turizmusnak.
Megjelent a dohány csekély összegű támogatás igényléséről szóló kincstári közlemény.
Több milliárd dolláros megaprojekt keretében varázsolnának a sivatagból mezőgazdasági területet.
Hiába modern és hiába fejlődik gyorsan a mezőgazdaság, sok tragédia történik évről évre.
Az OECD és a FAO közzétette az 2024-2033. közötti időszakra vonatkozó, a mezőgazdasági ágazatok kilátásairól szóló kitekintését.
Mutatjuk a promóciós költségvetés csökkentésének várható hatását az uniós gyümölcs- és zöldségfogyasztásra.
A dán termelőket sújtó CO-adó 2030-tól indul, néhány év múlva pedig meredeken emelkedni fog a mértéke.
Nincs egységes statisztika arról, hány embert és hány szarvasmarhát teszteltek már az USA-ban madárinfluenzára.
Sok esetben a vezetékek alatti területet előszeretettel alkalmazzák rakodó helyként, vagy valamilyen termény, illetve takarmány tárolására.
Az EU, az Egyesült Királyság és az USA visszautasíthatja a pakisztáni rizsexportőrök szállítmányait, miután több tételben is szermaradványt mutattak ki.
Az agrárminiszter szerint a fenntartható mezőgazdaság és erdőgazdálkodás fontos szerepet játszik a klímaváltozás elleni küzdelemben.
A nagy német mezőgazdasági gépgyártó szerint a következő években még az óvatosság fogja jellemezni a mezőgazdasági géppiacot.
Németországban egyre kevesebb húst fogyasztanak, ezért vannak olyan húsipari cégek, melyek feladják jelenlétüket az országban.

Argentína komoly kifogásokat emelt a Hollandia által alkalmazott vizsgálati módszer ellen.
Meg kellene találni az intenzív és extenzív állattartási rendszerek egyensúlyát.
A gyorsan növekvő kereslet és az új technológiák térnyerésének köszönhetően felpörgött a szamócaágazat Hollandiában.
A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet
Vendéglátóhelyeket, fesztiválokat és taxiszolgáltatásokat ellenőriz a fogyasztóvédelmi hatóság