Változott a szolidáris gazdálkodási pályázat
Módosult a VP6-16.9.1-17 kódszámú – a Szolidáris gazdálkodás és közösség által támogatott mezőgazdaság – pályázati felhívás – hívta fel a figyelmet a...
Módosult a VP6-16.9.1-17 kódszámú – a Szolidáris gazdálkodás és közösség által támogatott mezőgazdaság – pályázati felhívás – hívta fel a figyelmet a...
Két új pályázati felhívást is meghirdet a Vidékfejlesztési Programban a Miniszterelnökség, összesen 39 milliárd forint keretösszegben – mondta a Világ...
A 2017. októberi viharkár által a fóliás növénykultúrák termesztésére szolgáló építményekben keletkezett károk ellensúlyozására mezőgazdasági csekély...
Már elérhetőek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján a 2017. évi gazdálkodási napló „web-GN” és a nitrát adatlap beküldéséhez...
Megjelent a Zártkerti Program pályázati felhívása, az önkormányzatok 2 milliárd forintra pályázhatnak – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) kö...
Újabb támogatásnak örülhetnek a vidéki önkormányzatok. A Vidékfejlesztési Program keretében első körben több mint 28 milliárd forintot biztosít a Mini...
Megközelítette az 550 milliárd forintot a gazdálkodóknak átutalt támogatások összege 2017-ben. A kifizetések a jövő év elején sem állnak le, számos jo...
Újabb sikeres tárgyalások eredményeként a Miniszterelnökség elérte, hogy az Európai Bizottság jóváhagyásával rendkívüli, egységes kérelem benyújtási f...
A Miniszterelnökség első körben 838 mezőgazdasági termelő kérelmét támogatta, akik most mintegy 38 milliárd forintot fordíthatnak terménytárolók, –szá...
A jelentős számú visszaélések miatt a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett „Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása - Mező...
Számos területalapon nyújtott egyes vidékfejlesztési támogatás vonatkozásában 2017 decemberében még visszavonhatják a támogatásba vitt területeiket, v...
A gazdák vidékfejlesztési beruházásainak eredményes megvalósítása érdekében a Miniszterelnökség 36 darab vidékfejlesztési pályázat módosítását hajtott...
A Miniszterelnökség eddig 838 mezőgazdasági termelőnek 38 milliárd forint támogatást ítélt meg terménytárolók, -szárítók és -tisztítók építésére, kors...
A Magyar Halászati Operatív Program (MAHOP) mintegy 15 milliárd forintot kitevő forrásából 2,6 milliárd forint fordítható a halfeldolgozás feltételein...
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) felhívja a pályázni kívánók figyelmét, hogy 2017. december 18-án megjelent az önálló Zártkert Program pályázatának...
A Miniszterelnökség az erdőtelepítést támogató pályázati felhívás esetében növelte a támogatási összegek mértékét, melynek eredményeképpen több mint 6...
Ez év végéig a Leader helyi akciócsoportok az összes, helyi fejlesztési stratégiáin alapuló vidékfejlesztési felhívásukat megjelentetik, jelenleg a te...
A 2018-as támogatási évre 2017. december 7. és 2017. december 31. között kell benyújtani a baromfi és a sertés állatjóléti támogatási kérelmeket. Enne...
Dr. Viski József, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára a Vidékfejlesztési Program aktualitásairól, v...
A gazdák vidékfejlesztési beruházásainak eredményes megvalósítása érdekében 2017. december 7-én tájékoztatót jelentetett meg az EMVA Irányító Hatóság...

Vásárlás során érdemes odafigyelni a növény lombozatára, egészségi állapotára és arra is, hogy ne legyen kiszáradva a földje.
2026. május 1-jén ideiglenesen hatályba lép az Európai Unió és a Mercosur-államok közötti kereskedelmi megállapodás.
Az idei április kifejezetten rossz időjárást hozott mezőgazdasági szempontból, jövő héten talán már csapadék is jöhet.
Négy német sertéságazati szervezet közös nemzeti támogatási programot sürget annak érdekében, hogy a termelők meg tudjanak felelni az új állatjóléti előírásoknak.
A kínálat még mindig nem elég bőséges, ezért az áruházláncokban továbbra is kifejezetten magas árat kérnek a spárgáért Hollandiában és Németországban is.