Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2025.11.09. vasárnap
A legtöbb helyen felszakadozik a felhőzet, legalább pár órára kisüt a nap
A legtöbb helyen felszakadozik a felhőzet, legalább pár órára kisüt a nap
Átmeneti szakadozások mellett többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég
A kutatók a világ különböző pontjain gyűjtött több évtizednyi műholdas és meteorológiai adatot elemeztek.
Este délkeleten már eleredhet az eső, majd a hétvégén többfelé szükség lesz esernyőre.
A pára, köd fokozatosan feloszlik, de a déli tájak fölé alacsonyszintű felhőzet érkezik, amely északnyugat felé terjeszkedik, így a Dunántúlon már lehetnek tartósabban felhős vidékek is
A látási viszonyok javulását követően sokfelé szinte zavartalanul napos idő várható, csak helyenként képződhet kevés gomolyfelhő, de csapadék nem lesz
A látási viszonyok javulását követően túlnyomóan derült, napos időben lesz részünk
Egy hidegfront nyomában sokfelé erős, viharos lökések kísérték az északnyugati szelet a hét első napján.
Beül a Kárpát-medencébe a hideg levegő, az AI modellek szerint a hétvégére elkezdhet kialakulni a ködtakaró.
A köd és rétegfelhőzet feloszlása után jellemzően napos idő várható többnyire kevés gomolyfelhővel, csapadék nélkül
Délelőtt keleten is fokozatosan megvastagszik a felhőzet, amely délután nyugat felől egyre nagyobb területen szakadozik, csökken
A legtöbb helyen változó vastagságú fátyolfelhőzet szűri a napsütést, ugyanakkor helyenként csak lassan zsugorodik az éjszaka képződött rétegfelhőzet
A köd és a rétegfelhőzet feloszlását követően alapvetően napos, fátyolfelhős időre számíthatunk - elsősorban északkeleten, valamint az Alpokalján, a Fertő környékén lehetnek kissé vastagabb felhők is
A Dunántúl nyugati, délnyugati részén 10-20 milliméternyi csapadék hullhat, máshol nem lesz kiadós az öntözés.
Péntekre virradóra ismét hidegebb idő köszöntött be - kivéve a déli, nyugati országrészt.
A Dunántúlon nagy területen képződött alacsonyszintű felhőzet, amely napközben észak, északkelet, kelet felé tevődik, de az ország középső részein már szakadozottabb lehet a felhőtakaró
A 2000-es évek elején még nagyjából 800 ezer tonnát takarítottak be itthon, mára ez a mennyiség a negyedére esett vissza.
Délelőtt még általában fátyolfelhős időben lesz részünk, a legtöbb helyen több órára kisüthet a nap, majd a déli órákra megnövekszik a felhőzet, beborul az ég

Napsúroló üstökös lesz megfigyelhető áprilisban itthon, erre megéri majd felkészülni.
Ha étrendünk többféle növényfajt tartalmaz, az nemcsak táplálkozásunkat teszi változatosabbá, hanem az élelmiszerbiztonságot is erősíti.
Az elmúlt harminc nap csapadékösszege 5-30 milliméterrel marad el a sokéves átlagtól, jövő héten sem várható sok csapadék.
Az elmúlt időszakban több, egymással is összefüggésbe hozható állategészségügyi esemény hívta fel a figyelmet az Aujeszky-betegségre itthon.
Városierdő-szemléletű kezeléssel újul meg a II. kerületi Nyék-oldal erdeje itthon.