Indulhat a vakcinázás itthon: így küzdenének mostantól a járványok ellen
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a Ceva-Phylaxia Zrt.-vel együttműködve HPAI vakcinabankot hozott létre.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a Ceva-Phylaxia Zrt.-vel együttműködve HPAI vakcinabankot hozott létre.
Számtalan harmadik ország vezetett be korlátozó intézkedéseket bizonyos magyar termékekre a madárinfluenza miatt.
Újabb baromfitelepeken bukkant fel a madárinfluenza, amelynek következtében több tízezer baromfit kell majd leölni.
Az eset még tavaly decemberben történt, az áldozatnak más alapbetegségei is voltak.
Franciaországban a tiltakozó gazdák járműveikkel lezárták hétfő délután a Párizsba és más nagyvárosokba bevezető főbb útvonalak egy részét.
A magyar termékek mennyiségi szempontok szerint nem tudnak a kínai piacon versenyezni, de a prémium termékek megállják a helyüket.
A madárinfluenza jelenlétét mostanra csaknem 75 baromfitartó telepen igazolták hazánkban.
Az állategészségügyet támogató együttműködésre lépett az Állatorvostudományi Egyetem a Sorapharm Kft.-vel.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma ezúttal Somogy vármegye területén igazolta a madárinfluenza vírus jelenlétét.
A kutatók először találtak madárinfluenzával fertőzött emlősöket az Antarktisz közelében.
A vakcinának az a célja, hogy korlátozza a betegség terjedését, és ezáltal elkerülje a tömeges levágásokat.
Újabb Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei településen mutatták ki a hatóság szakemberei a madárinfluenzát.
A világjárvány mostanra állatok millióit ölte meg, már jegesmedve is pusztult el a madárinfluenzában.
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye újabb területén jelent meg a madárinfluenza, gyorsan terjed a betegség.
2023-ban is fel volt adva a lecke az állattartóknak, sok esetben viszont már ők is tehetetlenek voltak.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közlése szerint Győr-Moson-Sopron vármegyét is elérte a madárinfluenza.
Újabb német gazdaságban mutatták ki a magas patogenitású madárinfluenza jelenlétét a hatóságok.
Bács-Kiskun vármegye újabb területén jelent meg a madárinfluenza
Komárom-Esztergom vármegyében is azonosították a madárinfluenzát, az érintett állományok felszámolása és a járványügyi nyomozás folyamatban van.
Felavatták a Nébih új állatházát és magas biztonsági fokozatú kutatólaboratóriumát.
Az évnek ebben a szakában nemcsak az utakon, de a kertekben is előfordulhatnak áthaladó mocsári teknősök.
Magyarország a régióban vetőmag-termelési, illetve -kereskedelmi központtá vált, sőt a világ élvonalába tartozik.
Az északi félteke legtöbb országában már megkezdődött az ipari paradicsom ültetése, míg délen a betakarítás már a végéhez közeledik.
Átadta második magyarországi üvegházát Ács határában a szlovák és magyar tulajdonban lévő GreenCoop.
A hatékony vetőmagkezelés nagyban hozzájárul a növények egészséges fejlődéséhez.