Figyelmeztet a meteorológia: kemény időjárásra készülhet ma ez a 3 megye
Három megyére is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a tartós havazás veszélye miatt.
Három megyére is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a tartós havazás veszélye miatt.
Borult lesz az ég
Szombattól sarkvidéki eredetű, hideg légtömeg érkezik, így éjszakánként országos fagyok várhatók.
Habár keleten, északkeleten még havazik, nyugaton már beállt a szürkeség Magyarországon.
Kemény időjárás jön ma több helyen is, ónos esőre, havasesőre, esőre is kell számítani.
Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég
Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 38 százalékkal magasabb termelői áron kereskedtek az étkezési búzával január utolsó hetében.
Szépen fehéredik a táj a nyugati, délnyugati országrászben, de a határ mentén már ónos eső, fagyott eső esik.
Franciaországban 2 százalékkal kevesebb saláta várható idén az előző idényhez képest.
Szerdán több megyére is első-, illetve másodfokú fiygyelmeztetést adtak ki ónos eső veszélye miatt.
Általában beborul az ég, északkeleten azonban még derült vagy fátyolfelhős idő várható, ott csak napközben növekszik meg a felhőzet
Franciaország: 6%-kal marad el az idei póréhagymatermés a tavalyitól
Többfelé láthatunk hópelyheket, de tartós, vastag hótakaróra most sem számíthatunk.
Két részre oszlott hazánk kedd hajnalban: van, ahol nulla fok alá sem süllyedt a hőmérséklet, máshol durva mínuszok voltak.
Továbbra is általában derült, napos idő várható, de a felhőzet a délnyugati, nyugati tájakról délutántól kissé kelet felé terjeszkedik
A hét második felében havazásra és komoly lehűlésre számíthatunk Magyarországon.
A Dunántúl nyugati felén, kétharmadán erősen felhős vagy borult lesz az ég

A vételi ajánlatot elektronikus úton, az Agrárminisztérium EPR felületén keresztül kell benyújtani.
Elfelejtett szempont segítheti a brazil agrártermékek beáramlását a szabadkereskedelmi szerződés kapcsán.
Az ország nagy részén nyálkás, ködös az idő, és a nyugati határ kivételével gyenge olvadás tapasztalható jelenleg.
Ukrajna és az Egyesült Államok szakértői online egyeztetést tartottak ukrán termékek amerikai piacra jutásának lehetőségéről.
2023-ra több mint háromszorosára növekedtek az árak a 2010-es szinthez képest itthon.